Ugrás a tartalomra

Csak a Diósgyőr! – akkor is ezt mondják a bohócdoktorok

Létrehozva
A miskolci Piros Orr, Dr. Tik Tak nem viccelt, mindent megtett, még a labdát is megvizsgálta a kezdőrúgás előtt. A miskolci bohócdoktor, ha éppen nem a kórházban csal mosolyt a gyerekek arcára, akkor a Miskolci Nemzeti Színházban színészkedik és énekel. Most a DVTK-meccsen is odatette magát.
Kép
Fotó: Mocsári László

-  Nagyon izgalmas volt, hihetetlen érzés a meccs előtti pillanatokban ott állni a stadion közepén – mondja Dr. Tik Tak. Azt mondtam a mikrofonba, hogy a Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány minden bohóca nevében azt üzenem, hogy „Csak a Diósgyőr!" Akkor nagyon nagy ujjongás lett! . 

Kép

- A szünetben az alapítványnak gyűjtöttük adományokat, nagyon szépen adakoztak.

- Úgy láttam, a labdát is megvizsgáltad… - A labda nagyon jól játszott, de sajnos az ellenfélnek sikerült belőnie a DVTK kapujába, de bízom benne, hogy ez változni fog, s a következő meccsen már csak az ellenfél kapujában lesz helye – nyilatkozta a mérkőzés után Dr. Tik Tak.

Mint arról már korábban beszámoltunk, ITT IS OLVASHAT RÓLA, idén a klub szakosztályai a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt támogatják.

Ez is érdekelhet

A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.
Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.