Ugrás a tartalomra

Kiss Tamás tavasszal Diósgyőrben játszik

Létrehozva
Fél évre kölcsönbe érkezik Diósgyőrbe a Puskás Akadémiától a sokszoros magyar utánpótlás válogatott Kiss Tamás, aki 19 éves kora ellenére már 56 élvonalbeli találkozón lépett pályára a Haladás és a PAFC színeiben. Új játékosunk eddig - a pálya mind a két oldalán bevethető - szélsőként bizonyította tehetségét, de középső támadóként is számíthat rá Feczkó Tamás.
Kép

– Nagyon örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszhatok kölcsönben – nyilatkozta Kiss Tamás a dvtk.eu-nak. – A bajnokság első felében a PAFC csapatában kevés szerepet kaptam, ezért a menedzseremmel közösen a váltás mellett döntöttünk, mert a karrierem érdekében az a legfontosabb, hogy játsszak. A klubom sem zárkózott el az ötlettől, ezért amikor megkeresett a DVTK, akkor el tudtam fogadni az ajánlatot. Természetesen jól ismerem a DVTK-t, próbálják játszani a focit, ami fekszik nekem. Felcsúton Márkvárt Dávid és Branislav Danilović, Szombathelyen Iszlai Bence és Polgár Kristóf volt már a csapattársam, így több ismerőssel is találkozok az öltözőben. Utóbbival jó barátok vagyunk, a pályán kívül is tartjuk a kapcsolatot, amikor felhívtam, ő is biztatott, hogy öltözzek piros-fehér mezbe. Bízom benne, hogy ez a kölcsönjáték hasznomra válik, és én is tudok segíteni új csapatomnak.

– Kiss Tamás egy kiemelkedően tehetséges labdarúgó, örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszik - nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. - Lendületes középpályás, aki emellett gyors irányváltoztatásokkal hatékonyan tud játszani a védőkkel szemben. Fiatal korát meghazudtoló egészséges önbizalommal rendelkezik, ennek köszönhetően határozottan keresi az egy az egy elleni szituációkat. Jó rúgótechnikával rendelkezik, 18 éves kora előtt már 7 gólt szerzett az élvonalban. Ugyan nem magas, de nagyon agilis és kiváló ütemérzékkel rendelkezik, ezért védekezésben is hatékony.

Kiss Tamás Győrben született és a Tét SE-ben ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, ezt követően előbb Gyirmóton később pedig a szombathelyi Illés Akadémián pallérozódott. A 2016/2017-es idényben a Haladás színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, és az NB I. első 2000-es években született játékosa lett. A következő idényben már 12 mérkőzésen kapott bizalmat, és négy gól fűződött a nevéhez, így hamar le is csapott játékjogára a Puskás Akadémia, ahol első bajnoki évében a 30 mérkőzésen szerzett három góljával alapemberré nőtte ki magát. Az elmúlt ősszel azonban már kevesebb lehetőséget kapott Felcsúton.

Kiss Tamás már csatlakozott új társaihoz, és természetesen ő is elutazik az edzőtáborba.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.