Ugrás a tartalomra

Hivatalos: Molnár Gábor a DVTK játékosa

Létrehozva
Diósgyőrben folytatja a pályafutását a régió egyik legtehetségesebb labdarúgója, Molnár Gábor. A miskolci születésű támadó játékjogát a Mezőkövesdtől vásárolta meg a DVTK. A játékos pénteken már Diósgyőrben edz.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Mezőkövesdnek a lehetőséget, hiszen ott lettem NB I.-es játékos és csodás éveket tölthettem náluk, ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy a két klub meg tudott egyezni egymással, gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy diósgyőri labdarúgó lettem - nyilatkozta Molnár Gábor. 
- Felemelő érzés lesz annak a csapatnak a mezében pályára lépni, aminek fiatal koromban a lelátóról szurkoltam. Egy borsodi focistának nem is lehet más a vágya, mint a Diósgyőr felnőtt csapata. Szeretnék hosszú távon is meghatározó játékosa lenni a DVTK-nak, mindent el fogok követni azért, hogy megháláljam a szurkolók, a szakmai stáb és a klubvezetés bizalmát, és hogy örömet szerezzek a DVTK nagy családjának. Alig várom már, hogy bemutatkozhassak.

- Molnár Gábor nem ismeretlen a számomra, hiszen két különböző klubban is voltam az edzője - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Több poszton is bevethető, a támadózónában szélen és középen is feltalálja magát. Gólra törő labdarúgó és kedveli a váratlan megoldásokat. Már bizonyította az első osztályban, hogy egy kitűnő játékos. Bár korábban nem futballozott Diósgyőrben, ő is a régiónkból került ki, ezért bízunk benne, hogy hamar otthonra talál

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.