Ugrás a tartalomra

Különleges asztalitenisz hétvége Miskolcon

Létrehozva
Nem akármilyen asztalitenisz hétvége elé nézhetnek a miskolci és környékbeli sportbarátok.
Kép
fotó: illusztráció

Mint azt Holdi Lászlótól, a MEAFC asztalitenisz szakosztályának vezetőjétől megtudtuk, február 2-án, vasárnap, a Miskolci Egyetem E/4-es kollégiumának tornatermében 11 órai kezdéssel, egymással párhuzamosan három NB-s csapatmérkőzést rendeznek meg.

- Tudomásom szerint Miskolcon nem volt még példa arra, hogy egy napon, egy helyszínen, egy időben egyszerre három nemzeti bajnoki csapatmérkőzést rendezzenek- fogalmazott az egyetemiek szakvezetője.

A Bari Csaba és Kővári Barna nevével fémjelzett, jelenleg a harmadik helyen tanyázó  DVTK NB I-es csapata itt játszik a listavezető, sokszoros válogatott és magyar bajnok Pázsi Ferencet is soraiban tudó fővárosi KSI ellen.  A MEAFC NB II-es csapata a Debrecennel kiesési rangadót vív, melyen úgy gondolom, hogy mi vagyunk az esélyesebbek. Bízunk benne, hogy a nemrégen leigazolt Szűcs József mellett a többiek is kitesznek magukért! A MEAFC NB III-ban harmadik gárdája az első helyen jegyzett Ózddal mérkőzik meg. Nem elfelejtve, hogy vendégeinknél játszik az eddig 100 %-os teljesítményt nyújtó Oláh Krisztián, szeretnénk sikerrel venni ezt az akadályt.

A három különböző bajnoki besorolású találkozót két-két asztalon bonyolítjuk le. A sportág kedvelőit, a szurkolókat szeretettel várjuk, a belépés díjtalan!

Ez is érdekelhet

Eltört az álkapocscsontja a diósgyőri focistának
SportMiskolcBelföld
Hétfőn újabb vizsgálatok várnak rá.
Legyőzték Montenegrót
SportMiskolcBelföldVilág
Sakk 21 ország részvételével.
Újra Japán nyert
SportBelföldVilág
Másodszorra is a távol-keletiek bizonyultak jobbnak.
Lehmann Csongor negyedik lett a WTCS Szamarkand-i nyitányán
SportVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Az idei világbajnoki szériaverseny-sorozat (WTCS) idei első állomását szombaton rendezték meg Üzbegisztánban. Szamarkandban a tiszaújvárosi színek képviselői közül Lehmann Csongor kiváló versenyzéssel, pár másodpercre a dobogótól negyedikként ért célba, míg klubtársa, Kiss Gergely a 18. helyen fejezte be a viadalt.