A címvédő Ferencváros Miskolcon szállt vízbe, ahol eddig csak a Szolnok nyert (13–11) ebben a bajnoki idényben. A zöld-fehérek az első két negyed gólerős támadójátékával (10–5) megalapozták a sikerüket, végül négygólos sikerrel utazhatnak haza az ország keleti részéről (15–11). A vendégeknél Varga Dénes három, a hazaiaknál Vadovics Viktor öt találatig jutott.
PannErgy-Miskolci VLC–FTC-Telekom Waterpolo 11–15 (2–4, 3–6, 2–3, 4–2)
Kikapott az MVLC
Ez is érdekelhet
Négyszáz kilométer a győzelem ára
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
Az első négy közé is bekerülhetnek
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Két érem és három ötödik helyezés
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.