Ugrás a tartalomra

Eddig egyszer fordult elő ilyen: négyet vágtak, egyet sem kaptak!

Létrehozva
És ráadásul szökőévben, mondjuk nem ma, hanem 80 éve: 1940-ben a szintén budapesti Gamma csapatát verte 4-0-ra idegenben a diósgyőri labdarúgócsapat az élvonalban. A hétvégén a Honvéd ellen született ez az eredmény.

Számoljuk csak ki, hány szökőév telt el azóta! Négyévente van szökőév, tehát 1940 óta húsz. Jó régen. Mondhatjuk tehát, hogy beírták magukat a történelemkönyvekbe Hasaniék, akik rendkívül magabiztosan gyűrték le a Budapest Honvédot hétvégén a fővárosban.

A mostanival megegyező gólkülönbség – továbbra is idegenbeli mérkőzésről beszélünk! – 1979-ben volt: akkor Szombathelyen a Haladást vertük 5-1-re.

Az elmúlt hat forduló idegenbeli mérlege kifejezetten imponáló: négy győzelem és két döntetlen. Hasonló a 2013/2014-es bajnokságban történt, akkor egy nyolcmérkőzéses szériát teljesített a csapat. Amióta 33 mérkőzést játszanak, mind a négyszer 10 győzelemmel zárta a DVTK a bajnokságot, ezt a számot most 23 forduló alatt sikerült elérni.

Feczkó Tamás vezetőedző a Miskolc Televíziónak elmondta: nem elég az, ha csak beszélünk a jó vendégszereplésekről. Valóban úgy kell pályára lépni, hogy mindenki ellen megvan az esélyünk a győzelemre. Reméljük, hasonlóan nagy arányú győzelemre nem kell újabb húsz szökőévet várni…

(Külső kép: archív)

Ez is érdekelhet

Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.
Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.
Tesztmeccset nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda-csapata.