Ugrás a tartalomra

Ez egy kitűnő sorozat! Ismét nyertek a röpis lányok

Létrehozva
A DVTK FUX együttese Budapestre utazott szombaton, ahol a Palota vendégeként magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott. Toma Sándor lányai immár hatodik győzelmüket szerezték meg sorozatban, amivel megszilárdították második helyüket a bajnoki tabellán.
Kép

Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz, eredmény:

Palota RSC - DVTK FUX 0:3 (-19, 20, -20)
Budapest, Tungsram Csarnok, 50 néző Játékvezető: Szél Márta Judit, Vári Péter.
Palota: Czene, Benedek, Misinszki, Mester, Halla, Kiss Viktória. Csere: Keen (liberó), Bleicher, Csutorás, Thuránszky, Tóth B. Vezetőedző: Valasik Marietta.
DVTK: Sitku, Topor, Leidgeb, Donaghy, Kovács, Szajkó. Csere: Dömsödi (liberó), Bertók (liberó), Kiss E., Egri, Kundrák, Sitkey, Tamás-Szabó. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Edzői értékelés:

Toma Sándor: - A mérkőzés előtt mindkét csapat tagjait virággal köszöntették a hazai vezetők, köszönjük a kedves gesztust. Próbáltam játéklehetőséget biztosítani mindenkinek, ebből kifolyólag szorosabbak lettek a szettek, de győzelmünk nem forgott veszélyben.  

A DVTK FUX legközelebb hazai pályán lép pályára. A Budaörs elleni mérkőzés március 14-én szombaton 18 órakor kezdődik a Generali Arénában.

Ez is érdekelhet

Miskolci sikerek a fém sziluett lövő világbajnokságon Finnországban
Miskolci sikerek a fém sziluett lövő világbajnokságon Finnországban
SportMiskolc
A finnországi Heinola adott otthont az IMSSU Fém Sziluett Lövő Világbajnokságnak július 8. és 18. között, ahol a Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet négy versenyzővel képviseltette magát.
Majkut Gergely jó szereplést vár a diósgyőri atlétáktól az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Az éremesélyektől az amerikai kiküldetésig
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
Farkas Fanni Miskolcon marad. Fotó: DVTK
Farkas Fanni is folytatja
SportMiskolc
Röplabda: a diósgyőriek saját nevelésű játékosa a soron következő idényben is a piros-fehéreknél szerepel.
Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.