Ugrás a tartalomra

Miskolci sportolókat is érint az olimpia halasztása 

Létrehozva
Több miskolci sportolót is komolyan érintett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagy horderejű döntése.
Kép
Guzi Blanka, a Swimming & Pentathlon Club öttusázója. Fotó: Mocsári László

A koronavírus világjárvány következtében kialakult egészségügyi helyzet miatt történelmi lépésre kényszerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A szervezet március 24-én kiadott közleményében jelentette be, hogy egy évvel elhalasztja a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat. A nyári ötkarikás játékok több mint 120 éves történetében ilyenre még nem volt példa. 

A döntés több miskolci sportolót is érint, így az öttusa válogatott fiatal tehetségét, Guzi Blankát is, aki plusz lehetőségként tekint a döntésre.  - Az, hogy a 2020-as olimpiára kijussak, nekem kicsit távolinak tűnt még az elmúlt időben. De így, hogy most kaptam plusz egy évet - hiszen rengeteg idő plusz egy év, nagyon sokat lehet fejlődni, erősödni alatta - egy jó lehetőség is lehet akár arra, hogy még jobban felzárkózzak, erősödjek – nyilatkozta Guzi Blanka. A Swimming & Pentathlon Club rendkívül tehetséges öttusázó elmondta még, hogy öt világkupa futamot és nagy valószínűséggel az Európa-bajnokságot sem tudják megrendezni, legalább is nyáron biztosan nem.

Kép
Bodonyi András

Guzi Blankához hasonlóan otthon teljesíti a megkapott edzésprogramból azokat az elemeket, amiket lehetséges, Bodonyi András. A válogatott és a DVTK kitűnő kenusa szerint nagyon fontos, hogy megmaradjon a lehetőségekhez mérten az edzésritmus, hogy ne a nulláról kelljen majd újrakezdeni a tréningeket, ha véget ér a járvány. - Az olimpia időpontjától függ minden. Többek között az is, hogy a további kvalifikációs versenyeket hol és mikor fogják megrendezni - fogalmazott. 

Új helyzetet teremtett a NOB döntése a parasportolók esetében is, hiszen a kerekesszékes vívók először azzal szembesültek, hogy minden kvalifikációs versenyüket törölték. Gergely István, a  Diósgyőri Vívó Egyesület sportolója esetében ez azt jelentette volna, hogy nincs esélye a kvalifikációra. - Most, hogy elhalasztották a tokiói olimpiát és paralimpiát, így felmerült, hogy valószínűleg megtartják a két kvalifikációs versenyt, ami számomra azért jó, mert akkor újabb esélyem van arra, hogy még kijussak – nyilatkozta a sportoló. 

A témában készült bővebb a Miskolc Televízió keddi sportműsorában láthatják. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.
Izraeli siker született Diósgyőrött
Izraeli siker született Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: az európai Konferencia Liga selejtezőjének keretében csütörtökön késő este jó mérkőzést játszottak a felek a DVTK stadionjában.