Ugrás a tartalomra

A fukuokai vizes világbajnokságot is elhalasztották egy évvel

Létrehozva
A jövő évről 2022 májusára halasztotta a fukuokai világbajnokságot a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) - közölte az MTI.

A hétfői bejelentés szerint az eredetileg 2021. július 16. és augusztus 1. közé kiírt vb 2022. május 13-án kezdődik és 29-ig tart majd.

A FINA azután kezdett új időpontot keresni, hogy az idei tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották és a két nagy esemény ütközött volna. A nemzetközi szervezet a döntés előtt egyeztetett a rendező várossal, a Japán Úszó Szövetséggel, a szervezőkkel, a versenyzőkkel és edzőkkel, valamint az illetékes bizottságokkal, a televíziós partnerekkel és a szponzorokkal. A hétfői közleményében jelezte: miután a közreműködőktől beérkeztek a visszajelzések, biztos abban, hogy a legjobb feltételeket tudják majd biztosítani a versenyzőknek.

"Egy olyan időszakban, amelyben még soha nem tapasztalt bizonytalanság uralkodik, a FINA reméli, hogy az új dátum bejelentésével segíti a tervezést az összes érintett számára" - fogalmazott Julio C. Maglione elnök.

A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a masters-vb-t 2022. május 31. és június 9. között rendezik meg Kjúsú szigetén.
 

Ez is érdekelhet

Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.