Ugrás a tartalomra

Visszavonul az olimpiai bajnok vezetőedző

Létrehozva
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől - írja az MTI.

Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján jelentette be döntését, és hogy a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában.

"Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól. Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam, vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként, és büszke vagyok a csapatra, amellyel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani" - tudatta állásfoglalásában a 47 éves szakember, hozzátéve, ezen kívül semmilyen nyilatkozatot nem kíván tenni, és döntése oka kizárólag magánjellegű.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Benedek közölte, örömére szolgál, hogy a helyét remek szakember veszi át, akinek nyugodt szívvel adja át a hátralévő hónapokra a felnőtt csapat irányítását, és akinek a személyéről hamarosan tájékoztatják a vízilabda barátait.

Benedek Tibor 2012-ben vonult vissza, majd 2013 és 2016 között a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, melyet 2013-ban világbajnoki címre vezetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának (International Swimming Hall of Fame), és négyszer választották Magyarországon az év vízilabdázójának.

Ez is érdekelhet

Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.