Ugrás a tartalomra

Távozik a Ferraritól Sebastian Vettel

Létrehozva
A négyszeres Forma-1-es világbajnok, Sebastian Vettel az év végén távozik a Ferraritól. A német pilóta hat évet töltött az olasz csapatnál, az év végén lejáró szerződését pedig nem hosszabbítják meg, jelentette be a Ferrari.
Kép
A kép forrása: essentiallysports.com

A döntést Sebastiannal közösen hoztuk meg, valamennyien úgy gondoljuk, ez volt a legjobb megoldás a helyzetre – mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

Binotto szerint nincs különösebb oka, hogy az év végén elválnak a Ferrari és Vettel útjai, de úgy gondolták, most eljött az idő a váltásra, írja a csapat közleménye.

Az Index emlékeztet, Vettel 2015 óta a Ferrari pilótája, ez idő alatt 14 futamgyőzelmet szerzett. amivel a csapat történetének harmadik legreményesebb versenyzője. A Ferrarinál töltött öt idénye alatt egyszer harmadik (2015-ben) és kétszer második (2017-ben és 2018-ban) lett a világbajnokságon.

„Annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket lehessen elérni ebben a sportban, elengedhetetlen, hogy minden fél tökéletes harmóniában dolgozzon. A csapat és én rájöttünk, hogy a szezon után már nem akarunk együtt dolgozni” – mondta Vettel, aki szerint az anyagiak egyáltalán nem játszottak szerepet a váltásban. Megköszönte a csapat és a Ferrari-szurkolók támogatását.

„Az elmúlt hónapokban történtek arra késztettek, hogy átgondoljam, mi is az igazán fontos az életben. A megváltozott helyzethez másként is kell hozzáálnunk, és én is ezt fogom tenni, azon fogok gondolokdni, ami igazán fontos a jövőm szempontjából” – írja Vettel a közleményben.

Vettel az előző szezonban az ötödik helyen végzett a világbajnokságon, miközben monacói csapattársa, a 22 éves Charles Leclerc a negyedik lett, és több futamgyőzelmet is szerzett, mint a német. Leclerc néhány héttel ezelőtt még arról beszélt, örülne, ha jövőre is Vettel maradna a csapattársa.

Ez is érdekelhet

A svájci Európa-bajnokságra utaznak
SportMiskolcVilág
Kerékpár: jól szerepelnek a diósgyőriek hegyi kerékpárosai.
Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.