Ugrás a tartalomra

Változatlanul a szlovák ligával számol a DVTK jégkorongcsapatának elnöke

Létrehozva
A DVTK Jegesmedvék elnöke, Egri István változatlanul reméli, nem lesz akadálya, hogy a csapat a szlovák jégkorongligában szerepeljen a következő idényben.
Kép

Egri az M1 aktuális csatornának elmondta: számára a koronavírus-járvány alatt is arról szólnak ezek a hetek, hogy indulhasson a miskolci együttes a szlovák bajnokságban. "Ennek most több a realitása, mint nem" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a gárdát szeretik a szlovák ligában. A Jegesmedvék beadták nevezésüket az Erste Ligába is, míg az elmúlt két szezonban ugyancsak a szlovák Tipsport Ligában szerepelt MAC új néven - MAC-HKB Újbuda - csak a magyar bázisú pontvadászatban lesz érdekelt. A fővárosiak éppen a járvány miatti mondtak le a szereplésről.

Egri István elárulta: a DVTK menedzsmentjével már azon is dolgoznak, hogy a következő idényben lejáró hároméves szerződésüket meghosszabbítsák és hosszabb távon maradhassanak a szlovák bajnokságban. Megemlítette, már keresik a német ligába távozó vezetőedző, a kanadai Glen Hanlon utódját, ám konkrét tárgyalásokat csak akkor kezdhetnek, mikor már eldől, melyik ligában lesz érdekelt az együttes.

"Azt szeretném, hogy minél előbb magyar edzőkben tudjunk gondolkodni, az lenne a jó, ha a magyar csapatokat magyar edzők vezetnék. Ma már vannak Magyarországon jó edzők is" - fogalmazott. Mint mondta, René Fasel, a nemzetközi szövetség (IIHF) elnökének bejelentése alapján a szokásosnál két héttel később kezdődhet a 2021-es A-csoportos világbajnokság, ezzel lesznek tekintettel a világjárvány miatt esetleg eltolódó bajnokságokra.

Ez is érdekelhet

Győzelemmel kezdték a szezont a piros-fehérek
SportMiskolc
Labdarúgás: idegenben vívta első őszi találkozóját a DVTK NB II-es csapata és hátrányból fordítva sikert aratott az újonc hazaiak otthonában.
A svájci Európa-bajnokságra utaznak
SportMiskolcVilág
Kerékpár: jól szerepelnek a diósgyőriek hegyi kerékpárosai.
Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.