Ugrás a tartalomra

Izomból nem lesz hiány: erőemelő vb-t rendeznek Miskolcon

Létrehozva
A világ legerősebb emberei érkeznek hozzánk októberben.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: facebook.com

A sportág kimagasló alakja, a többszörös világbajnok és világcsúcstartó Mészáros László és csapata szervezi az év egyik legfontosabb miskolci sporteseményét. A világjárvány miatt idén jóformán még nem rendeztek versenyt, így a sportolók érthetően már nagyon ki vannak éhezve a megmérettetésre. – Teljes erőbedobással szervezzük az októberi eseményt, annak ellenére is, hogy tudjuk, még változhatnak a körülmények. Egyedül az jelent problémát, hogy a komoly erőkkel felvonuló USA, Oroszország, valamint Ukrajna piros, illetve sárga zónás. Reméljük, a szeptemberi jelentkezési határidőig változik a besorolás.

Addig megrendezik az országos bajnokságokat (ezek tavasszal elmaradtak), csak ezt követően tudják leadni a nevezéseket a nemzetközi szövetségnek az országok. – Nem szeretnénk csonka vb-t rendezni, ahol kevesebb induló van, illetve ahová nem tudnak eljönni az „erősebb” nemzetek képviselői. Arról, hogy megtarthatjuk-e a versenyt, a világszövetség elnöke dönt majd. Csupán „B”-terv, hogy áttesszük a megmérettetést jövőre; mi nem ezzel számolunk.

A Miskolc városa által kiemelten támogatott vb-t október 11-17. között rendezik meg a Diósgyőri stadion VIP-termében.

Mészáros László Facebook-oldalán rendszeresen friss információkkal jelentkezik a versenyről, de a vb oldalán is tájékozódhatunk az aktualitásokról.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.