– Egész évben (és már tavaly is) arra készültünk, azért dolgoztunk, hogy a tavaly, 20 év kihagyás után nagy sikerrel újra indított Kassa-Miskolc Ultramarathon futóversenyünket idén méltó módon folytathassuk – tudtuk meg Brógli Mátétól, a rendező miskolci Marathon Club alelnökétől. – Míg tavaly Kassáról rajtoltunk, a „rotáció” jegyében idén Miskolcot jelöltük meg rajthelyszínként. Sajnos egy eddig senki által nem ismert rémálom, a Covid-19 járvány keresztülhúzta az elképzeléseinket. Első körben az eredetileg április 18-ra kiírt időpontot kellett halasztanunk szeptember 12-re. Kassai partnereink augusztus 17-én hivatalosan tájékoztattak bennünket arról, hogy a szlovák tiszti főorvos és az ottani Regionális Közegészségügyi Hivatal rendelkezései alapján a jelenlegi vírushelyzet mérlegelése után nem kaptak engedélyt a versenyben való közreműködésre, melyre egyébként ők is az év elejétől készültek. A magyar-szlovák határ esetleges ismételt lezárása, a járvány okozta bizonytalanság, a hazai helyzet kiszámíthatatlansága, a fentiek összessége miatt sajnos nem tehetünk mást, mint az idei versenyt lemondjuk. A magyar és a szlovák rendezők számára mindent felülíró, elsődleges szempont a sportolók, rendezők, közreműködők, érdeklődők egészségének megóvása. Az elvégzett munka jelentős része persze nem vész kárba. Nagyon bízunk benne, hogy jövő tavaszra minden akadály elhárul és 2021. április 17-én, szombaton ismét megrendezhetjük kassai sportbarátainkkal közösen ezt a határon átnyúló futóünnepet – mondta.
Idén nem futnak át Miskolcról Kassára
Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.

Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.

Érem a küzdősport világbajnokságról
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.