Ugrás a tartalomra

Magyar győzelem a Tour de Hongrie-n!

Létrehozva
Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, miután a szerdai zárószakasz utolsó kilométerén kiváló versenyzéssel lerázta riválisait.
Preview Image
A miskolci rajt | Végh Csaba képgalériája

A királyetapon három gyorsasági részhajrá és – a kékestetői hegyi befutóval együtt – három hegyi hajrá várt a 109 fős mezőnyre, amely 13 fokban, borús időben vágott neki Miskolcról a 188 kilométeres, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak.

A sárga trikós ausztrál Kaden Groves mögött a magyar válogatott Szatmáry András 7 másodperces hátránnyal állt a szakasz előtt, míg Dina Márton (Kometa-Xstra), Valter Attila (CCC) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) lemaradása egyaránt 12 másodperc volt.

A sérülésből lábadozó Fetter Erik 10-15 versenyző vetélkedését jósolta, közéjük sorolva a tavaly második Dina Mártont és a legutóbb harmadik Valter Attilát, akik ugyancsak 10-12 esélyest soroltak fel előzesen az etap és a verseny megnyerésére.

Sok néző beöltözve, jelmezben vagy zászlóval várta a mezőny elhaladását, kivonult a bükkszentkereszti tűzoltóság, míg Felsőtárkányban egy kézzel írt molinón az építőiparba invitálták a kerékpárosokat.

Kép

Már a rajt után, a Hollóstetőig vezető emelkedőn voltak szökési kísérletek, utána ketten tekertek el a mezőnytől, míg Mátraházánál az emelkedőn egy bringás haladt az élen, akihez a lejtmenetben hárman zárkóztak fel. Az élcsoport a záró emelkedő megkezdésekor 40 másodperc fórral rendelkezett, 12 kilométerrel a cél előtt fogta be őket a mezőny a sárga trikós vezetésével. Ezt követően a komoly tempót diktáló Jumbo-Visma állt az élre, az út szélén összegyűlt tömeg pedig lelkesen üdvözölte a felfelé tekerő kerékpárosokat.

A 8,7 százalékos átlagmeredekségű utolsó három kilométer alatt 248 méter szintkülönbséget dolgoztak le, előzetesen Valter úgy kalkulált, hogy várhatóan ezen a részen dől el a viadal.

Kép

Mátraházán a CCC szakította szét a sort, sorra jöttek a támadási kísérletek, Damien Howson eltekert a többiektől, a 9 fős üldözősorban pdig ott jött Valter. A hegyet tökéletesen ismerő 22 éves magyar sportoló 800 méternél meglódult, befogta az erejével elkészült ausztrált, és magabiztos előnnyel megnyerte a szakaszt és az összetettet is.

Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar kerékpározó a Tour de Hongrie-t.

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.