Leisztinger Tamás döntése alapján a Honvéd elleni találkozót követő első öt mérkőzésre a klub a belépőjegyek árait 30 százalékkal lecsökkenti. Amennyiben - az első három hazai találkozó átlagnézőszámához képest - ezen az öt meccsen átlagban 2000 fővel emelkedik a nézőszám, akkor a belépőjegyek árai a folytatásban is így maradnak. A szurkolók közül a döntés következtében senkit sem érhet hátrány, ezért a bérleteseket a klub külön kompenzálni fogja - olvasható a klub honlapján. A DVTK többségi tulajdonosa ígéretet tett arra is, hogy a büféket üzemeltető céggel közösen változtatni fog a büfében kapható termékek árazásán.
A szervezett szurkolói csoportok kérésének eleget téve hamarosan új nevet kap az ultra szektor. Az új nevet a klub és az ultrák közösen jelentik majd be. A DVTK saját költségén vállalja az új - a szervezett szurkoláshoz elengedhetetlen - capo állás megépítését az szurkolóktól kapott tervek alapján, valamint az ultra szektorhoz vezető lépcsők melletti falak festését, szintén a szurkolók tervei alapján.
Harminc százalékkal csökkennek a jegyárak a DVTK meccseire
Létrehozva
A DVTK többségi tulajdonosa, Leisztinger Tamás, valamint a DVTK vezetése szeptember 10-én fogadta a DSZK, a szervezett szurkolói csoportok és a Diósgyőri Női Szurkolói Klub képviselőit. Az egyeztetésen döntés született többek között a jegyárak csökkentéséről, a capo állás átépítéséről, az ultra szektor átnevezéséről és a büfé árazásairól is - számolt be a dvtk.eu.
Ez is érdekelhet
Vendégként győzött a Vasút
„Mint a MÁV: kicsit késve, de elindultunk”.
A miskolci jezsuita gimnázium leány csapata nyerte az országos diákolimpiai döntőt
A március 20-22. között megrendezett Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntőben a lányoknál a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata lett a bajnok, miután a fináléban jobbnak bizonyult a Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium együttesénél.
Szinay Szabolcs ezüstérmes
A DVTK birkózó szakosztályának tagja a hétvégen Budapesten vett részt korosztálya válogató versenyén.
Aranyérmeket gyűjtöttek Kecskeméten
Szombaton rendezték a junior cselgáncsozók országos bajnokságát.