Ugrás a tartalomra

Boros Gyula 86 évesen is felteker Bükkszentkeresztre

Létrehozva
Párját ritkító, már-már egyedülálló teljesítmény, ha valaki 86 esztendősen is aktívan sportol. Az egykor nemzetközileg jegyzett, olimpiai esküt is tett kiváló kajakos, a miskolci Boros Gyula napjainkban a kerékpározásnak hódol, olyannyira, hogy korelnöke lesz az október 4-én megrendezendő Üveghuta-kupa hegyi időfutam versenynek.
Kép

Boros Gyula 1934. május 23-án született Miskolcon. Egész életét végigkísérte a sport. Az ifjúsági, majd a felnőtt korosztályban világszínvonalon kajakozott, többszörös magyar bajnok volt, számos hazai- és nemzetközi versenyen is előkelő helyezésekkel büszkélkedhet. Itthon egyetlen nagy ellenfele volt, Hatlaczky Ferenc, a melbourne-i ezüstérmes kajakosunk. Gyula bácsi annak idején olyan nagy nevekkel edzett és versenyzett, mint az olimpiai és világbajnoki érmes Kiss Lajos, Urányi János, Fábián László. A tatai edzőtáborban a labdarúgó Aranycsapat tagjaival együtt focizott. Sajnos ezek a nagyszerű sportemberek már nincsenek köztünk, Boros Gyula szinte utolsó mohikánként képviseli a dicső múltat.

Kép

1956-ban Boros Gyulát is feleskették az ötkarikás játékokra, ám végül nem őt delegálták Melbourne-be. 1958-ig versenyzett, amikor is a katonaság félbe szakította sportkarrierjét. Ami neki nem sikerült, azt 2015-ben unokája, Boros Adrián beteljesítette, amikor is világbajnok lett a kajak maratoni szakágában.

Kép

Boros Gyula a civil életben is folytatta sporttevékenységét, hosszú éveken át kajak szakedzőként dolgozott a DVTK-ban. A későbbiekben, munka mellett a hosszútávfutás lett a kedvenc hobbija, számtalanszor lefutotta versenyen a félmaratoni távot. Idősebb korában, egészségi problémák miatt a futást már nem javasolta neki az orvos, ekkor, örökmozgó ember lévén, a kerékpársportnál kötött ki, amit a mai napig, 86 évesen is aktívan, szeretettel és lelkesedéssel gyakorol. Aki a Bükkben bringázik, rendszeresen találkozhat vele, hiszen minden nap 20-30 km-t teker Lillafüred és a Garadna-völgy környékén. Évente többször 50-100 km-es túrákat tesz meg a barátaival, egészen Felsőtárkányig megmászva az emelkedőket.

Nem sokan versenyeznek 86 évesen hazánkban, Gyula bácsi viszont igen: október 4-én, vasárnap rajthoz áll kedvenc viadalán, a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között megrendezendő Üveghuta-kupa  elnevezésű hegyi egyenkénti versenyen.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.