Ugrás a tartalomra

Kétnapos úszó-vetélkedő Miskolcon

Létrehozva
Az úszók 33. Bitskey Zoltán-emlékversenyét október 9-10-én rendezik meg Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség és a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. által közösen életre hívott eseményen 32 versenyszámot kínálnak a sportág képviselőinek.

A koronavírus-járvány miatt huszonöt év után először marad el a kétnapos verseny részét képező Testvérvárosok Kupája, ami idén a 26. lett volna a sorban – tudatta Hölcz Péter versenyigazgató, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség főtitkára. – Az egészségügyi szabályozások maximális betartásával (testhőmérséklet-mérés, maszk-használat, fertőtlenítés) a legkisebbektől, a béka korosztálytól a felnőttekig minden korcsoportnak versenyzési lehetőséget kínálunk. A Covid-19 miatt a létszámot is maximalizáltuk, így 330 úszónál nem lesz több induló a versenyen. A szülőket kérjük, hogy ezúttal ne látogassanak ki a versenyre, mert csak így tudjuk tartani a megengedett és előírt létszámot az uszodában és a lelátón.

A Miskolci Sportiskola 71 úszóval nevezett a miskolci önkormányzat által is támogatott versenyre, de a BVSC, a DSC-DSI, az Eger és a Hatvani ÚK is közel 40 fős delegációval érkezik. Itt lesznek a Darnyi Tamás SC sportolói, a két ózdi klub és a Tiszaújvárosi Triatlon Klub úszói is.

Pénteken, az ünnepélyes megnyitót követően, délután 2 órakor kezdődik a verseny, szombaton fél 10-től kezdenek az úszók. 50, 100 és 20 méteren mind a négy úszásnemben megméretési lehetőséget kínálnak a résztvevőknek, de lesz 400 méter vegyes, 400, 800 és 1500 méteres gyors is, valamint a váltók is összecsaphatnak majd.

Folytatva az eddigi hagyományokat, egy-egy versenyszámmal megemlékeznek Bitskey Zoltánról, megyénk olimpikonjáról (200 m gyors), Vígh Józsefről, Miskolc örökös úszó edzőjéről (200 m mell), Delneki Miklósról, a városi, illetve a megyei szövetség kiváló sportvezetőjéről (200 m pillangó). Valamint a fiatalon elhunyt kiváló sportolóról és edzőről, a miskolci Pászti Csabáról (50 m pillangó) és a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt tehetséges miskolci úszóról, Kriston Orsolyáról (400 m gyors) is.

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.