Ugrás a tartalomra

UV-fényben kamáztak

Létrehozva
Különleges sporteseményt tartottak múlt hétvégén az egyetemi tornateremben.
Kép

Bár sokan kamáztak már az elmúlt évtizedek folyamán a borsodi megyeszékhelyen, de UV-fényben megvilágítva, esti sötétségben eddig még soha senki.

„Miskolc sportját”, vagyis az országban egyedül csak itt ismert erszénylabdát próbálták ki szokatlan extrém körülmények között a Zöld Meteor kamaklub rendezvényének résztvevői. Szombaton este több órányi előkészítés után a reflektorok feladatát átvette az UV-világítás, hogy a felhívásra megjelent négy csapatnyi játékos megkezdhesse a „kísérleti” bajnokságot. A félhomály és a különös színek nem vették el senki kedvét, nem korlátozták a játékot. A versenyből végül a több évnyi kuparészvétel folytán rutinosnak nevezhető waldorfos gárda, a Spártaiak kerültek ki győztesen. Az érdekes program a Civil Térkép projekt keretében valósulhatott meg, a közel egy éves előkészítésnek köszönhetően, a civil szervezetek képviselőiből összehívott munkacsoport aktivitása révén. A „kamashow” elsődleges, avagy távlatosabb célja hogy az egzotikus körülmények között zajló játékról olyan filmfelvételek készülhessenek amelyekből „Miskolc sportjának” akár országos népszerűsítését célzó videóklip is készülhet majd. Ezen okból két operatőr működött közre az est folyamán kameráikkal.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.