Ugrás a tartalomra

Magabiztos győzelem Baranyában

Létrehozva
A négy meccsből álló hazai sorozata után idegenben lépett pályára az Aluinvent DVTK csapata. A bajnoki alapszakasz 17. fordulójában a PINKK-Pécsi 424 ellen mérték össze erejüket a piros-fehérek. A mérkőzésen végig kontroll alatt tartották az eseményeket Medgyessy Dóráék, akik így magabiztos 81-63-as győzelemmel kedveskedtek szurkolóiknak a közelgő karácsony alkalmából.
Kép
Forrás: dvtk.eu

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 17. forduló 

Edzői értékelés
Vanja Miljković: – Sok sikert kívánok a Diósgyőrnek a januári európai szerepléshez. Az első félidőben olyan hibákat követtünk el, amit ezen a szinten könyörtelenül megbüntetnek, de ez mutatta, merre kell fejlődnünk. A második félidőben agresszívebbek lettünk, tudtuk tartani a lépést, de addigra mintha már a karácsonyi szünetben lettünk volna.

Földi Attila: – Az elején ugyan volt néhány hibánk, de jól nyitottunk, tizenöt perc után megnyugtató előnyt szereztünk. Talán túlságosan meg is nyugodtunk tőle, mert utána elkezdtünk kapkodni. Amint megbontom a szerkezetet a cserékkel, hogy lehetőséget adjak a fiataloknak, rendre szétesünk, ezen mindenképpen javítanunk kell.

Ez is érdekelhet

Témahét az Aktív Iskolákban
Sport
A befogadó és elfogadó iskolai közösségek erősítése kiemelt cél a honi köznevelésben.
labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.