Ugrás a tartalomra

Új névvel és új logóval

Létrehozva
Miskolc American Futball Team néven indul a 2021-es Divízió I-es bajnokságban a Steelersből és Renegadesből verbuvált csapat. A cél: feljutni a HFL-be.
Kép

Jelentősen felforgatta a világjárvány a magyar amerikaifutball-bajnokságokat is tavaly: halasztott és elmaradt mérkőzések, csonka szezon, bizonytalanságok a lebonyolításban, de nem is soroljuk tovább, jobb magunk mögött tudni a megpróbáltatásokat, tekintsünk inkább előre! Így gondolkodtak a Magyar Amerikai Futball Szövetségnél is, bizakodásukat pedig jelzi, hogy a napokban elkészítették a 2021-es felnőtt bajnokságok menetrendjét. Egy év kihagyás után újra három osztályban küzdenek a csapatok a címekért.

Az első vidéki HFL-győztes csapat, a Miskolc Steelers ebben a szezonban közös csapatot indít a Miskolc Renegadesszel a Divízió I-ben. Aggod Péter szakosztályvezető érdeklődésünkre felelevenítette: tavaly is sokat edzettek együtt, volt átjárás a két gárda között, a jó együttműködést pedig nem akarták veszni hagyni. De hogy a csapatot mindenki – steelerses és renegadeses – egyaránt magáénak érezze, ezért nevet váltottak: idén Miskolc American Football Team név alatt játszanak. A szövetség kérésére aztán új logót is terveztek, ami némiképp hajaz a szintén nevet váltó Washington Football Teamére (az „M”-ben beleláthatjuk a fordított „W”-t).

Kép

Aggod Péter azt is megosztotta velünk, idén lesz idő a fiatalokkal foglalkozni, a remélt 2022-es HFL-szezonra felépítenének egy erős csapatot. Charles Wort marad Miskolcon, Vaszyl Jordannel pedig tárgyalnak a folytatásról. Képben van egy amerikai és egy svéd edző idecsábítása is.

– Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, és a járvány sem szól már közbe, akkor újra megcélozzuk a HFL-t. Úgy éreztük, hogy ez idén még nagy megterhelés lett volna a csapatnak. Döntésünkben a játékosok is mellettünk álltak.

A Divízió I-ben induló nyolc csapatot Keleti és Nyugati csoportba osztották. A miskolciak értelemszerűen az előbbiben méretettnek meg, méghozzá a Dabas Sparksszal, a DEAC Gladiatorsszal, valamint az Eger Heroesszal. Minden csapat öt mérkőzést játszik a bajnokságban: csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, plusz a másik csoportból még két csapattal. Az elődöntőkbe az első kettő jut be, a Keleti csoportelső fogadja a Nyugati csoport másodikat és fordítva. A két elődöntő győztese csap össze aztán a Pannon Bowlon.

Aggod Péter szerint a márciust még kivárják a kezdéssel, és minden bizonnyal húsvét után, április elején indulhat a bajnokság. A versenynaptárt és a pontos menetrendet hamarosan elkészíti a szövetség.

Ez is érdekelhet

Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.