Ugrás a tartalomra

Könyökpacsival szentesítették a megállapodást

Létrehozva
A Miskolci Magister Gimnázium segíti majd a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és a Miskolci Vasutas Sport Klub (MVSC) fiataljainak tanulmányi felkészülését.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Az együttműködés a kivételes élethelyzetben lévő sportoló fiatalokat szolgálja majd, akik nehezebben hangolják össze iskolai kötelezettségeiket sportolói törekvéseikkel. A megállapodást a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és a Miskolci Vasutas Sport Klub (MVSC) kötötte a Miskolci Magister Gimnáziummal.

Sport és oktatás

Kép

- A legnagyobb lemorzsolódás a tapasztalatok szerint akkor történik a sporttal aktívan foglalkozó gyerekek körében, amikor az általános iskolából átkerülnek a középiskolába – véli Illyés Miklós, az MVSC elnöke, aki szerint ebben az időszakban annyira megnő a tanulmányi elvárás, ezzel együtt az óraszám, hogy a fiataloknak sok esetben választaniuk kell a sportolói ambíció és a tanulás között.

A Városi Sportiskola több szakosztályban, így a labdarúgás, az úszás, az atlétika, a birkózás, az ökölvívás, a judo, a tenisz és a torna területén jeleskedő diákok számára a Miskolci Magister Gimnázium egyéni tanrendet állít össze. Ezt a gyakorlatot követi majd a Vasutas Sport Klub is a judo, kajak-kenu, kézilabda, thai-boksz, röplabda és természetjáró szakosztályai növendékeinél. Amennyiben szükséges, a gimnázium felzárkóztató foglalkozásokat, korrepetálásokat is szervez. Mindennek nem előfeltétele, hogy az adott tanulók a Magister diákjai legyenek, de a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és az MVSC a kivételes együttműködés kapcsán iskolaválasztásnál a Miskolci Magister Gimnáziumot preferálja.

Nyugodt hátországot kínálnak

Kép

- Az a gyerek tud teljesíteni a pályán, akinek béke jut osztályrészül a padban – mondta Zemlényi Attila igazgató, aki szerint nagyon sokat kell manapság teljesíteni a profi sportban, amihez nyugodt hátországra van szükség a tanulmányok terén. – Annak a gyereknek akinek heti öt edzése van hét közben, és hétvégén meccsel, egyszerűen kevesebb az ideje. Minden kollégám felkészült arra, hogy a sportiskola növendékeit és az MVSC szakosztályainál játszó fiatalokat igényeik szerint tanítsa. A Miskolci Magister Gimnáziumnak rutinja van a versenysporttal foglalkozó gyerekek közoktatásában, hiszen a DVTK-nak is együttműködő partnerei vagyunk közel tíz éve – fogalmazott Zemlényi Attila.
A megállapodás aláírása után – a vírushelyzetre való tekintettel – könyökpacsi váltotta a szokásos kézfogást.
 

Ez is érdekelhet

A MEAFC-Peka Bau együttese. Fotó: magánarchívum
Három szettben veszítettek
SportMiskolc
TippmixPro férfi NB I, Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Képgaléria
DVTK Szigetszentmiklós Fotó: Horváth Csongor
Csak a száz nem lett meg
SportMiskolc
A DVTK HunTherm hazai bajnokit játszott vasárnap. A BGK Prima Szigetszentmiklós együttesét fogadta a DVTK HunTherm.
A diósgyőriek a szétlövésben veszítettek. Fotó: magánarchívum
A lutriban dőlt el a vendégeknek
SportMiskolc
Jégkorong, Erste liga, alapszakasz, 11. forduló.
DVTK tartalék, a Kisvárda tartalék ellen Fotó: DVTK
A debreceni tarcsi jobb volt, mint a diósgyőri
SportMiskolc
A DVTK II. F4R labdarúgócsapata vasárnap újabb bajnokit játszott. A Debreceni VSC II. otthonában lépett pályára a DVTK tarcsi.