Ugrás a tartalomra

Elsőre egy hatodik hely felnőtt Eb-n? Nemes Ritának még fel kell dolgoznia az élményt

Létrehozva
A fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon pénteken elkezdődtek a női ötpróba küzdelmei. Két magyar is ott volt a tizenkettes mezőnyben: az éremre is esélyes Krizsán Xénia és az élete első felnőtt világversenyén induló Nemes Rita, a DVTK ötpróbázója.
Kép
Fotó: Magánarchívum

Rita 60 gáton 8.47 másodperccel ért célba, magasugrásban 177 centiig, súlylökésben 13,72 méterig, távolugrásban pedig 597 centiig jutott, míg 800-on 2:14.04 perccel a negyedik lett. Ez összesítésben 4486 pontot és a fantasztikus hatodik helyet jelentette számára azok után, hogy 2017-ben kilencéves kihagyás után tért vissza az atlétikához.

– Kell néhány nap, amíg ezt feldolgozom – nyilatkozta a verseny után az ötpróbázó. – A távoltól többet vártunk, kétszer is beléptem, több volt bennem, és az eredménye hiányzott is, de még meg kell szoknom ezt a talajt. Az utolsó szám előtt azt tűztük ki célként az edzőmmel, hogy a hat között legyek. Nyolcszáz méteren úgy terveztem, taktikusan futok, csak megzavart, hogy már az elején be lehetett vágni. Ezért rögtön beálltam Thiam mögé, mert nem akartam bekezdeni annyira, csak hatszáznál kapcsoltam, hogy bele kell húzni, ha jó eredményt akarok elérni. Így kemény lett az utolsó kétszáz méter.

A másik magyar induló, Krizsán Xénia remekül taktikázva, óriási hajrával megnyerte az utolsó versenyszámot, így bronzérmet szerzett az atlétikai Európa-bajnokságon.

Ez is érdekelhet

DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.