Ugrás a tartalomra

Küzdöttek, harcoltak, becsülettel helyt álltak

Létrehozva
A Magyar Kupa 2021-es kiírásának mérkőzéseit követően folytatódnak a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának küzdelmei.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ahogy a kupadöntőben, úgy a 21. fordulóban is a Sopron volt az Aluinvent DVTK ellenfele. A piros-fehérek vezérük, Keyona Hayes nélkül is hatalmas szívvel küzdöttek, és remek meccset játszottak a bajnokság toronymagas esélyesével, amely végül 73-66-ra megnyerte az összecsapást.

Eredmény:

Aluinvent DVTK - Sopron Basket 66-73 (19-20, 13-18, 17-16, 17-19)
Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Csabai-Kaskötő Brigitta, Györfy Rúben.
DVTK: Medgyessy 12/3, Aho 2, Kányási 14/3, Kiss A. 8, Mokango 12/6. Csere: Pusztai 14/3, Tóth F. 2, Vukov 2. Vezetőedző: Földi Attila.

Földi Attila, a DVTK vezetőedzője gratulált az ellenfélnek a győzelemhez, ugyanakkor büszke a saját csapatára is. – Azt gondolom, a mi csapatunknak is jár a gratuláció ezért a hozzáállásért, ezért a harcért. Keyona Hayes nélkül is remekül játszottunk, ez a teljesítmény önmagáért beszél. Büszke vagyok a csapatra, ahogy minden diósgyőri szurkoló is az lehet.

Gáspár Dávid a soproniak részéről azt mondta, dekoncentráltan és fáradtan játszottak ma, számos ebből fakadó hibát vétettek. – Nem voltunk eléggé élesek, de nem tudom hibáztatni a csapatomat, mert kemény időszak áll mögöttünk. Szeretném megdicsérni a DVTK-t is, mert nagyon jól játszottak a mai napon.

Ez is érdekelhet

DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.