Ugrás a tartalomra

Kiélezett mérkőzés lesz

Létrehozva
A Miskolc Televízió élő közvetítésében követhetjük figyelemmel a férfi pólósaink szerdai, hazai mérkőzését. Érdemes már az első perctől leülni a tévé elé, mert értékes nyereményeket sorsolunk ki.
Kép
fotó: Juhász Ákos

A bajnokesélyes csapatok után, a következő fordulótól pontgyűjtő hadjáratra indulhat az MVLC, hiszen a tabella utolsó négy csapata ellen játszunk. Legközelebb szerdán ugranak medencébe Kis István tanítványai, hazai környezetben a Szeged lesz az ellenfél. A vezetőedző egy nagyon kiélezett mérkőzésre számít. – Kiegyensúlyozott, jó csapatot alkotnak, akik hozzánk hasonlóan meglepetésekre, bravúrokra képesek. A játékosokat is ennek megfelelően fogom csatába küldeni – fogalmazott, hozzátéve: mindent számbavéve azonban nyerni szeretnének, ahogy a többi mérkőzésen is.

Építhetnek Miskolcon arra, hogy a járvány okozta zökkenőkön szerencsésen túlvannak, Biros Barna is visszatért sérülése után a csapathoz. – Van miből önbizalmat merítenünk, gondoljunk csak a nagyon erős Szolnok elleni, végletekig kiélezett mérkőzésre.

Szerdán érkezik tehát a Szeged, és ahogy az OSC Újbuda elleni mérkőzést, úgy ezt is élőben követhetik a minap.hu Facebook-oldalán, illetve a Miskolc Televízióban, a találkozó este fél 8-kor kezdődik. Nemcsak a várható izgalmak, hanem értékes nyeremények miatt is érdemes nézni a mérkőzést: nyereményjátékot indítunk a minap.hu Instagram-oldalán, ahol dedikált vízilabdát, illetve az Unio-COOP ajándékkosarát sorsoljuk ki olvasóink között.

Ez is érdekelhet

DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.