Ugrás a tartalomra

Győzelemmel indítja a szezont a DVTK női labdarúgó csapata

Létrehozva
Bianca Sandu tizenegyes góljával gyűjtötte be a tavaszi szezonnyitó három pontját a DVTK női labdarúgó csapata. A Simple Női Liga 13. fordulójában a piros-fehérek a Haladás-Viktória csapatát 1-0-ra győzték le, ezzel a Diósgyőr megerősítette harmadik helyezését a bajnoki táblázaton.
Preview Image
DVTK - Haladás Viktória (1:0) - Mocsári László képgalériája

Fórizs Sándor értékelése:

- A lányok jól játszottak ezen a mérkőzésen. Magabiztosság sugárzott belőlük, az ellenfélnek komoly helyzete nem is adódott. Igaz, hogy egy tizenegyes döntött a bajnoki pontok sorsáról, de ettől függetlenül megérdemeltük ezt a győzelmet. A helyzetkihasználáson nyilván lehet, sőt kell is javítani, mert ezúttal is kimaradt három-négy nagyobb ziccer, ez pedig az MTK vagy éppen a Ferencváros ellen ez megbosszulhatja magát. Az új igazolások edzésről-edzésre egyre jobban tudják a taktikai dolgokat, amit ezúttal is bebizonyítottak. A legjobb felállást még keressük, de elégedett vagyok a játékkal, mert magabiztos győzelmet arattunk. 
 

Ez is érdekelhet

Erdélyi túrára utaznak
SportMiskolcBelföldVilág
Négy nap alatt három bajnoki mérkőzés vár a Macikra.
Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.
Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.