Ugrás a tartalomra

Sopronban játszik az Aluinvent DVTK

Létrehozva
Kép
fotó: dvtk.eu

Elődöntőkkel folytatódnak a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának küzdelmei. Az egyik ágon az Aluinvent DVTK a Sopron gárdájával méri össze a tudását. A két győzelemig tartó párharc első felvonása szerdán 18 órakor kezdődik a Novomatic Arénába.

- Aki ismeri a női kosárlabdát, az tudja, hogy a Sopron nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is az egyik legjobb csapata. Lehet ellenük jó meccset játszani, ahogy ezt meg is tettük az alapszakasz utolsó meccsén, illetve lehet ellenük időszakosan partiban lenni, amire a Magyar Kupa elődöntője lehet példa. De megverni őket, az egy másik dolog, idegenben győzni pedig, az egy harmadik. Az erőviszonyokat ismerve, a párharcot nem feladva küzdünk majd, szeretnénk minél jobb mérkőzéseket játszani. Azon leszünk, hogy a lehető legjobban megnehezítsük ellenfelünk dolgát.  - mondta Földi Attila.

A mérkőzés a hunbasket.hu oldalon található szöveges közvetítés segítségével, illetve egy gyors regisztrációt és előfizetést követően a mindigtvgo.hu oldalon is nyomon követhető.

Ez is érdekelhet

Erdélyi túrára utaznak
SportMiskolcBelföldVilág
Négy nap alatt három bajnoki mérkőzés vár a Macikra.
Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.
Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.