Ugrás a tartalomra

Két miskolci karatés utazik a korosztályos Eb-re

Létrehozva
A budapesti verseny volt a finnországi korosztályos WKF Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának utolsó állomása.
Kép

A múlt hét végén a Megyeri úti UTE Jégcsarnok adott otthont a WKF Karate Magyar Bajnokságnak, melyet 12 éves kortól az U21-es korosztályig rendeztek meg. Ezen a miskolci Justitia Fuji-Yama SE 7 versenyzővel vett részt, akiket Pálinkás András, Kis Virág és Grudzinski Zsolt edzők kísért el.

Ez a verseny volt az augusztusi finnországi korosztályos WKF Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának utolsó állomása.

– Három versenyzőnk volt érdekelt, akik közül ketten kijutottak a rangos eseményre, a harmadik karatékát pedig saját csapattársa akadályozta csak meg ebben – írja sajtóközleményében Justitia Fuji-Yama SE Miskolc.

A fiú kadet kata versenyszámban két versenyzővel indult a miskolci egyesület.

n/a

A kvalifikációban résztvevő Bérczes Botond az Onan Dai-t járta az első fordulóban, melyre 22,34 pontot kapott, amivel a döntőbe került. Itt Nguyen Xuan Bach (UTE) Suparimpei-ja 23 pontot ért, míg Boti Anan Dai-ját 23,28 ponttal díjazták a bírók, így magyar bajnok lett és egyben kijutott a finnországi korosztályos Európa-bajnokságra. 

Elekes Máté a másik csoportban az Anan Dai-t járta, melyre 22,18 pontot kapott. Őt csak a későbbi ezüstérmes tudta megelőzni, így a 3-as csoportban küzdhetett a bronzéremért, melyet sikerült is megszereznie 22,46 ponttal a Papuren-t bemutatva. 

Az U21 női formagyakorlatot bemutatók táborában Tóth Vanda képviselte a Justitiat.

A csoportkörben Anan Dai-jal 22,68 ponttal győzött, mellyel a döntőbe került. Ellenfele Vas Zsófia (MTK) 22,92 pontot gyűjtött a Chiban No Kushanku-val, versenyzőnk pedig a Papuren-t járta, amivel 23,02 pontot gyűjtve megszerezte a magyar bajnoki trófeát. Ezzel ő is bebiztosította a helyét a finnországi Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottban. 

Eredmények: 
12-13 éves fiú kata: 3. Tóth Ádám
12-13 éves fiú kata: 5. Sebestyén Botond
Kadet lány kata: 5. Kovács Száva
Kadet fiú kata: 1. Bérczes Botond
Kadet fiú kata: 3. Elekes Máté
Junior lány kata: 4. Nagy Gréta
U21 női kata: 1. Tóth Vanda.

Ez is érdekelhet

Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.