Ugrás a tartalomra

Két ippon után kiesett Gercsák Szabina

Létrehozva
Gercsák Szabina a nyolcaddöntőben búcsúzott csütörtökön a budapesti Papp László Sportarénában rendezett olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
Kép
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vb ötödik napján hazai részről elsőként a 70 kilogrammos Gercsák Szabinát szólították tatamira, az Eb-harmadik dzsúdós a 64 között a szlovén Anka Pogacnikkal szállt szembe. A három vk-éremnél tartó ellenfél másfél perc elteltével egy csípődobásra vazaarit kapott, majd egy ideig állta a DVTK versenyzőjének a rohamait. A vége előtt fél perccel a 24 éves magyar egyenlített, noha a bíró csak húsz másodperccel később jelezte a vazaarit. Jöhetett a hosszabbítás, ebből bő egy perc pörgött le, amikor Gercsák egy belső horogdobásra ippont kapott, és nyert.

Szabina mindössze tíz másodpercet töltött a tatamin a második meccsén, ugyanis amint összekapaszkodott a kameruni Ayuk Otay Arrey Sophinával, máris remek csípődobást mutatott be a meglepett afrikai riválison, így ippongyőzelmet aratott. 

Harmadik meccsén, a 16 között a kétszeres Európa-bajnok holland Sanne van Dijkével találkozott. Összecsapásuk 44 másodpercig tartott, amikor az ellenfél egy külső horogdobással véget vetett a küzdelemnek. A DVTK dzsúdósa ezzel befejezte vb-szereplését. Előzőleg 36-odikként nem állt ötkarikás helyen a világranglistán, és budapesti szereplésével sem tudott közelebb kerülni a kvótához, így szinte biztossá vált, hogy nem jut ki az idei tokiói olimpiára.

A férfiak 90 kg-os kategóriájában lépett tatamira csütörtökön Sáfrány Péter is, de az MVSC tehetsége első küzdelmét kazah riválisa ellen aranyponttal elvesztette, így ő is befejezte szereplését.

Ez is érdekelhet

Győztek a Farkasok
SportMiskolc
Nyolcpontos miskolci diadal született.
Zámbó Zoltán igazi vezér
Sport
Sakk: látássérült válogatottak csapat világbajnoksága, Petrovac (Montenegró), 21 ország részvételével.
Simán nyert Svájc
Sport
Jégkorong: férfi válogatottunk világbajnoki felkészülési mérkőzésen szenvedett vereséget.
Büntetőkkel diadalmaskodtak
SportMiskolc
A miskolciak a lutriban nyertek.