Ugrás a tartalomra

Sportos hétvége a miskolci strandokon

Létrehozva
Kétnapos strandkézilabda- és vízilabdatornának is otthont ad hétvégén Miskolc.
Kép
Látványos megoldásokban nem lesz hiány.

Több mint kétszázan jelezték részvételi szándékukat az I. Borsodi Strandkézilabda-tornára, amit a Selyemréti Strandfürdőben rendez meg szombaton és vasárnap a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség. 6-10 fős csapatok jelentkezését várták férfi és női felnőtt, ifjúsági női, valamint U13-14-es korosztályban. A torna végén minden résztvevő csapat oklevelet, az 1-3. helyezettek pedig serleget és érmet vehetnek át.

Miskolc másik strandján is sportrendezvényt köszönhetünk hétvégén: a Kemény Dénes Városi Sportuszoda mellett az Ellipsum strandfürdőben rendezi meg az EATON Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Vízilabda-bajnokságot a Magyar Vízilabda Szövetség. A tornára négy női és tizenkét férficsapat nevezett.

A strand tájékoztatása szerint a hétvégén kedvezményesen válthatnak majd jegyet felnőttek és gyerekek egyaránt a tapolcai strandra. A bajnokság időtartama alatt az úszómedence fürdőzésre nem használható – a lelátóról viszont élvezhetjük a mérkőzéseket, és a családi medence is zavartalanul üzemel majd. Sőt szombaton már reggel 8 órakor, vasárnap pedig 9-kor nyitnak, és szombaton az este fél 8-as medencezárást követően is maradhatnak az érdeklődők, hogy végig tudják nézni a mérkőzéseket.
 

Ez is érdekelhet

Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.