Ugrás a tartalomra

UEFA - Három zárt kapus mérkőzéssel büntették a magyarokat

Létrehozva
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.

A szervezet honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin - a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze - diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.    

A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, melynek "Egyenlő Játék" feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.    

Az UEFA június 20-án közölte: a magyar-portugál összecsapás vizsgálatát követően diszkriminatív gesztusok miatt a Magyarország-Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzés kapcsán is vizsgálódik, ugyanis amikor Kylian Mbappéhoz, illetve Karim Benzemához került a labda, számos magyar szurkoló huhogással és rasszista bekiabálásokkal reagált.    

Öt nappal később indult fegyelmi eljárás a Németország-Magyarország Európa-bajnoki mérkőzés kapcsán, mert - német sajtóértesülések szerint - a magyar szurkolók egy része homofób dalokat énekelt a 2-2-re végződött csoportmeccsen.    

A magyarok világbajnoki selejtezőn szeptember 2-án az Eb-döntős angol, majd hat nappal később az andorrai válogatottat fogadják, ugyanakkor a francia és a német hírügynökség - az UEFA-ra hivatkozva - azt közölte: ezekre a mérkőzésekre nem vonatkozik a tiltás, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartoznak. Így a büntetés várhatóan a magyarok következő Nemzetek Ligája-összecsapásait érinti majd.    

Marco Rossi együttese a NL 2022/23-as kiírásában a legjobb 16 együttest felvonultató A divízióban szerepel.
 

Ez is érdekelhet

Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.