Ugrás a tartalomra

Két meccs, két győzelem

Létrehozva
Lejátszotta első két felkészülési mérkőzését a DVTK, s mindkettőt sikerrel vette.

A két találkozón hét gólt szerzett Kondás Elemér együttese, ami az előző, kieséssel végződött szezon után némileg furcsa érzéssel töltheti el a szurkolókat – bár a vezetőedző elmondása szerint sem az eredmény számít ilyenkor, azért nem a sok diósgyőri találathoz szoktak az elmúlt években a drukkerek.
Múlt szombaton, Miskolcon az NB I-es Kisvárdát győzték le a piros-fehérek: a friss igazolás, Könyves Norbert is betalált (tizenegyesből), mellette még Asmir Suljić és a kölcsönből visszatérő Zsolnai Richárd volt eredményes, így nyertek 3–2-re.

A Könyvesékkel egy osztályban szereplő Békéscsabát még könnyebben, 4–1-re győzték le Telkiben, több mint fél órát emberhátrányban játszva. Eperjesi Gábor, Zsemlye Balázs, Dejan Karan és Makrai Gábor talált be a kétszer hatvanperces összecsapáson.

Az első meccsen tíz, a lilák ellen kilenc saját nevelésű játékos volt a keretben, ami a gólok mellett szintén hiánycikk volt az elmúlt években az Andrássy utcában.

Kondás Elemér elsősorban a játékot tartja ilyenkor szem előtt, de azért a két siker és a lőtt gólok is örömmel töltötték el. Kiemelte, mindkét mérkőzés tökéletesen szolgálta a felkészülésüket, a mutatott játék megfelel az időszaknak, a játékosai hozzáállásával pedig szintén elégedett.

– Láttuk a hibákat, ezeket folyamatosan javítani fogjuk. Reméljük, gólképességünk megmarad a bajnokságra is. A képességfejlesztést már kiegészítettük speciális gyakorlatokkal, bejöttek az edzőmérkőzések is, hiszen három hét múlva kezdődik a bajnokság. Sok új játékosunk van, nekik össze kell csiszolódni, ezért a felkészülési találkozókon kipróbálom, ki kivel tud játszani, melyik pozícióban tud a legjobban teljesíteni.

A DVTK vezetőedzőjének régi vágya volt leigazolni Könyves Norbertet, aki szerinte nagy erősítést jelent majd a következő szezonra.

– Régóta ismerem, hiszen Debrecenben is játszott, aztán elkerült onnan, később pedig nem tudtuk visszacsábítani. Olyan játékos, aki tud gólt lőni, gyors és erős, rengeteget dolgozik a pályán. Olyan típusú ember, akire nagy szükségünk lesz a bajnokságban – sorolta a szakvezető.

A héten fiatal kapust vett kölcsönbe a DVTK Borsos Vilmos személyében, emellett még három játékost igazolna Kondás Elemér. A 191 centiméter magas, 20 esztendős, tehetséges hálóőr egy évre érkezik Paksról, ám a diósgyőrieknek opciós joguk van a megvásárlására.

Szombaton 18 órától a Szusza Ferenc Stadionban játssza harmadik nyári felkészülési mérkőzését a csapat; az Újpest FC tájékoztatása szerint a mérkőzést a helyszínen a szurkolók is megtekinthetik, viszont a 18. életévüket betöltöttek kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadion területére.

Ez is érdekelhet

Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.