Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a kosarasok felkészülése

Létrehozva
Elkezdte a felkészülést a következő szezonra hétfőn, a Generali Arénában az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.
Kép
Földi Attila be is mutatta a lányoknak a megfelelő mozdulatsorokat. Fotó: Juhász Ákos

Egyelőre kondicionáló edzések és labdás gyakorlások szerepelnek a programban, majd később edzőmérkőzéseken és több tornán is részt vesznek a piros-fehérek.

Az előző idényben az NB I-ben negyedik helyen végző csapat idén a dobogót célozza meg Földi Attila szerint. A szakember az igazolásokról azt is elárulta, idegenlégiósok érkezése várható, így a keret még formálódik.

– Nagyon nehéz esélyt latolgatni még most, amikor az ember még a saját csapatát sem igazán látja át. Ugyanakkor nem akarok és nem is fogok menekülni attól, amit már mondtam a tavalyi szezon végén is, hogy szeretnénk előrelépni, az érmekért harcolni. Ez nagy és elég nehéz feladat, de mi a Diósgyőr vagyunk és szerintem nem szabad sem nekem, sem a csapatnak kibújni e felelősség alól – mondta a vezetőedző. Hozzátette: Szekszárdon a Siófok-kupán fognak részt venni augusztus végén, szeptember elején, illetve a Szaniszló Sándor Kupán is képviseltetik magukat Miskolcon; a további felkészülési mérkőzések még tervezés alatt állnak.

A lányok hamarosan beköltözhetnek az új csarnokba Diósgyőrben, s természetesen nagyon várják már – vezetőedzőjükkel együtt –, hogy belakhassák az impozáns arénát a DVTK stadion mellett. A bajnokság szeptember végén kezdődik majd.

Ez is érdekelhet

DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 64-66
Marad a DVTK kötelékében a válogatott kiválóság
SportMiskolc
„Nagyon motiváló a diósgyőri közeg” – hangsúlyozta.
Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.