Ugrás a tartalomra

Átfutnak a barlangon is

Létrehozva
A X. Nomád Baradla Underground Trail elnevezésű aggteleki terepfutó versenyt szeptember 4-én, szombaton rendezik meg.
Kép

A rendező Nomád Sport Alapítvány aktivistáinak és a lelkes segítőknek köszönhetően a legfelkészültebbek 9.00 órától a Mizuno Baradla Undergound Trail 34 km-es, 1200 méteres szintemelkedéssel és 10.00 órától a Mizuno Baradla Undergound Trail 16 km-es, „csak” 500 méteres szinttel a nehezített pályáin mérethetik meg magukat. A gyermekekre egy 2 km-es futam vár. Az ő rajtjuk 10.15 órakor lesz. Ennek a három számnak a rajtja és célja az aggteleki Camping hátsó bejáratánál lesz.

Délután 5 órakor a Baradla-barlang Vörös-tói kijáratától 100 méterre jelölik ki a Petzl Baradla Undergound Trail 7 km-es, 200 méter szinttel kísért távjának versenyközpontját.

A három hosszabb pálya egyaránt érinti a vörös-tói középtúrát, ami a Baradla-barlang leghosszabb, 2300 méteres, villanyvilágítással ellátott, a „Világörökség” részét képező szakasza. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek között vezet az út, elhaladva Magyarország legmagasabb állócseppköve, a 19 m magas Csillagvizsgáló mellett. A Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb termét, a különleges akusztikájú Óriások termét is meg lehet csodálni futás közben.  Ez azt is jelenti, hogy a világ egyik legkülönlegesebb futóversenyén az aszfalthoz szokott, a tereppel csak ismerkedő futók is gond nélkül teljesíthetik a távokat. A barlang teljes hossza ki lesz világítva, de az esetleges technikai problémák, illetve a sérülések elkerülésére és a járatok jobb beláthatósága érdekében, ajánlott minden versenyzőnek fejlámpát használnia a verseny ezen szakaszán.

Kép

Az előnevezés ugyan augusztus 15-én lezárult, de a helyszínen is lehet még igényelni rajtszámot az induláshoz. Nevezni a 16 és 34 km - es távra 16 éves életkortól lehetséges. A 7 km-es távon a 10 éves kor alatti versenyző csak szülői engedéllyel indulhat.

A rajtszámok átvételére, illetve a helyszíni nevezésre szeptember 3-án, pénteken, 16.00-19.00 óra, illetve szeptember 4-én, szombaton, 7.15-9.30 óra között az aggteleki kemping hátsó bejáratánál kialakított versenyközpontban, valamint 15.30-16.30 óra között, a Vörös-tói kijáratnál kijelölt rajt-cél területen lesz lehetőség. Az előnevezettek a rajtcsomagot kizárólag csak a helyszínen, személyesen vehetik át.

 

Az időrend

9:00: a 34 km rajtja (Aggteleken, a kemping hátsó bejáratánál)

10:00: a 16 km rajtja (Aggteleken, a kemping hátsó bejáratánál)

10:15: a gyermekfutam rajtja (Aggteleken, a kemping hátsó bejáratánál)

14:00: a fenti három futam eredményhirdetése (a Baradla étterem terasza mellett)

17:00: a 7 km  rajtja (a Vörös-tavi barlang bejáratánál, Aggtelek és Jósvafő között )

18:00: a 7 km eredményhirdetése (a Vörös-tavi barlang bejáratánál)

 

A verseny rendezői ezúton is köszönetet mondanak kiemelt partnereiknek, az Aggteleki Nemzeti Parknak, a Nomád Baradla Camping- és Turista Szállónak, és a miskolci Marathon Clubnak.

További információ Szűcs Máté versenyigazgatótól kérhető a +36-30-627-6898-as telefonszámon, vagy a baradlatrail@gmail.com e-mail címen. Részletek a http://www.baradla-trail.hu/ oldalon.
 

Ez is érdekelhet

DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 64-66
Marad a DVTK kötelékében a válogatott kiválóság
SportMiskolc
„Nagyon motiváló a diósgyőri közeg” – hangsúlyozta.
Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.