Ugrás a tartalomra

Bemutatkozott a MEAFC az NB I-ben

Létrehozva
Kijött a korábbi osztálykülönbség a MEAFC férfi asztalitenisz-csapatának szeptember 5-Ei NB I-es bemutatkozó mérkőzésén. A tavaly még extraligás mezőberényiek magabiztos győzelmet arattak a Miskolci Egyetemen.
Kép
Fotó: Magánarchívum

Férfi asztalitenisz NB I, Keleti-csoport 1. forduló, eredmény:
Miskolci Egyetemi AFC I. - HED-LAND Sportcsarnok SE I.: 0:14
Miskolc, Egyetemváros, E/4-es tornaterem
MEAFC I.: Bodnár József, Stadler Tamás, Sztupák Zoltán, Macsuga József, Tarsoly Zsófia, Fischer Csaba

Holdi László, a MEAFC szakosztályvezetője az NB I-es debütálást követően úgy értékelt, hogy „az történt, amire számítottunk”.

– A tavalyi szezonban még extraligás mezőberényiek jóval esélyesebbek voltak az újonc MEAFC-nál, amit a végeredmény igazolt is. A saját bőrünkön tapasztalhattuk az osztálykülönbséget, vendégeink gyorsabb, biztosabb, pontosabb játékot produkáltak. A küzdőszellemmel nem volt baj, szetteket is nyertünk. Bízunk benne, hogy meccsről meccsre tudunk fejlődni. Hisszük és tudjuk, hogy tanulni csak a jobbaktól lehet.

A MEAFC első NB I-es asztalitenisz mérkőzésének tiszteletére sorszámozott emlékérmet adott ki.

Ez is érdekelhet

DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 64-66
Marad a DVTK kötelékében a válogatott kiválóság
SportMiskolc
„Nagyon motiváló a diósgyőri közeg” – hangsúlyozta.
Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.