Ugrás a tartalomra

Régi-új támogató a DVTK-nál

Létrehozva
Több mint negyven autóval támogatja a piros-fehérek több szakosztályát is a szponzorként Diósgyőrben korábban már megforduló autókereskedés.

Visszatért Diósgyőrbe a Miskolc Autó és a Volkswagen-csoport – jelentették be a felek szerdán. A klub és a cég közös története tíz évvel ezelőtt kezdődött, most pedig az új együttműködésnek köszönhetően tovább íródik. A korábbi évekhez hasonlóan a labdarúgó szakosztály mellett a kosárlabdázók, a röplabdázók és a jégkorongozók, valamint – az idei évtől – az egyéni sportolók is részesülnek a támogatásból. Ezt emelte ki a VW márkaigazgatója is.

– Nem csak egy szakosztályt támogatunk, így remélem, hogy hogy segíteni tudunk abban, hogy a DVTK elérje a kitűzött céljait – fogalmazott Papp Zoltán. – Ha szeretnénk nagyon szem előtt lenni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a régióban, akkor a DVTK erre a legjobb választás. Óriási lehetőség számunkra, hogy visszatértünk. Ritka az ilyen partneri viszony.

Kép
Fotó: Mocsári László

Sántha Gergely, a DVTK elnöke emlékeztetett, a Miskolc Autó volt az egyik első szponzor, aki fantáziát látott a klubban.

– Egymás szeme láttára, egymás mellett nőttünk egyre nagyobbra. A DVTK egy regionális multisportklubbá vált, több mint 3 ezer sportolóval és többszáz munkavállalóval, ők pedig mára nemcsak a régió, hanem az ország egyik legkomolyabb eredményekkel rendelkező autós vállalkozása lettek. Egymást támogatva tudtuk elérni ezeket az eredményeket.

Kép

Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a mai nap több mint négy hónapos megfeszített munka gyümölcse érik be - folytatta Brózsely Gábor, a Miskolc Autó cégvezetője. Hozzátette, 46 autót adtak át a Diósgyőrnek, de idén minden eddiginél nagyobb támogatásban részesítik a DVTK-t, ennek része az autók száma mellett a támogatói összeg is.

– Mi ezzel szeretnénk kifejezni lojalitásunkat a klub és városi sportélet irányába és bízunk benne, hogy ezzel a támogatással még inkább sikeressé tehetjük az egyébként is patinás klubot.

Kép

Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatója annyit tett még hozzá, hogy a futball itt Észak-Magyarországon, Miskolcon, Diósgyőrben szenvedély, hit, remény, vallás, de a futball mellett jelenleg másik 21 sportág is űzhető a DVTK-ban.

– Régóta hangsúlyozzuk, hogy a DVTK csak régiós összefogással lehet igazán sikeres – emelte ki.

Ez is érdekelhet

Pillanatkép a tavalyi tornáról. Fotó: magánarchívum
A körcsarnokban játszanak
SportMiskolcSzabadidő
Kosárlabda: június 14-én, vasárnap Miskolcon tartják az immáron kilencedik Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
A Brazília fővárosában rendezett viadal eredményhirdetése: a dobogó harmadik fokán jobbról a második Szinay Csaba. Fotó: magánarchívum
Pillanatképek Brazíliavárosból: dobogóra állhatott a DVTK-s Szinay Csaba
SportMiskolcVilág
Birkózás: miskolci sportolók ritkán versenyeznek Dél-Amerikában.
Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.