Ugrás a tartalomra

Kékesi Márton személyében olimpikont igazolt a DVTK

Létrehozva
A DVTK színeiben versenyez tovább Magyarország egyik legeredményesebb férfi sízője, a miskolci születésű olimpikon, Kékesi Márton, ezzel párhuzamosan pedig újjáalakult a DVTK sí szakosztálya is, amelynek vezetője Prof. Dr. Kékesi Tamás lett - számolt be róla a klub hivatalos oldalán.
Kép

Kékesi Márton számára egyértelmű volt, hogy melyik sportágat választja gyermekkorában, olyannyira, hogy ez hamarabb eldőlt, minthogy beszélni tudott volna. Édesapjával, aki felnőtt koráig volt edzője, a tudatos felkészülés során viszont nemcsak erre fektették a hangsúlyt.

- Én beleszülettem ebbe a sportágba, nem is volt más választásom. Nagyapám és apukám is versenyzők voltak, majd később edzők, szakosztályvezetők - kezdte Kékesi Márton. - Az első méter csúszásom Bánkúton történt, hiszen ez volt a legközelebbi hely és régen nagyon jó telek voltak. Először háti hordozón vittek és úgy síeltem, majd egy 50 centiméterre levágott sível. Nem sokkal ezt követően kiköltöztünk Japánba, ahol nemhogy megállt a sí karrierem, hanem ott indult be igazán. Rohamosan fejlődtem és kijött a tehetségem, a japánok szemében feltűnően jól mentem. Különleges volt a helyzetem, mivel két nyelvet kellett egyszerre tanulnom, hiszen japán oviba jártam. Szoktam mondani, hogy én hamarabb tanultam meg síelni, mint beszélni.

A teljes interjút a dvtk.eu-n olvashatják.

Ez is érdekelhet

A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.
Erdélyi túrára utaznak
SportMiskolcBelföldVilág
Négy nap alatt három bajnoki mérkőzés vár a Macikra.
Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.