Ugrás a tartalomra

Sikeres évet zárt az MRCC

Létrehozva
A Miskolc Road Cycling Club csapata az országos amatőr bajnokságban harmadik helyezett lett és még ennél is nagyobb büszkeségük Felipe Miranda, aki 2021-ben Magyarország amatőr országos bajnoka lett. Szezonzárót tartottak szombaton a Digép Ipari Parkban.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Az összejövetelen bemutatták a csapatot, aminek tagjai kötetlenül beszélgethettek egymással. Technikai érdekességeket is megismerhettek a jelenlévők, bárki kipróbálhatta a virtuális kerékpározást. 

A Miskolc Road Cycling Club pozitív évet zárt. – Több mint huszonhárom versenyen voltunk, ahol nagyon sok jó eredményt értünk el, megint elhoztuk a magyar felnőtt amatőr bajnoki trikót – mondta Somogyi László, a Miskolc Road Cycling Team szakosztályvezetője, majd hozzátette, mindezek ellenére is nagy kihívásokkal teli esztendő van a hátuk mögött. – Sok mindent függővé tettünk a kapott támogatásoktól, hiszen a kerékpáros sport elég sok pénzbe kerül. A pandémia miatt a szezon kezdetét sem volt egyszerű elindítani. Kiváló nyarunk és őszünk közben a Bükk Kupáról elmondható, hogy idén volt a legsikeresebb.

Somogyi László beszélt az előttük álló célokról is. – Jövőre szeretnénk bővülni és komolyabb szinten kinevelni az utánpótlást, továbbá ugyanazokat a sikereket elérni, mint idén, mindemellett pedig a Bükk Kupán még nagyobb részvételre törekszünk majd – mondta.

Ez is érdekelhet

Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.
Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.
Tesztmeccset nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda-csapata.