Ugrás a tartalomra

Magabiztos vendéggyőzelem a kupameccsen

Létrehozva
A röplabda MVM Női Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén a DVTK csapata a címvédő Fatum Nyíregyházát fogadta vasárnap este.
Kép
Forrás: dvtk.eu

A két csapat néhány nappal ezelőtt a bajnokságban találkozott, és ahogy akkor, a jó erőkből álló ellenfél ezúttal sem ismert kegyelmet, a Fatum 3:0-ra nyerte meg a kupapárharc első felvonását.

Edzői értékelés

Farkas Mihály: – Nagyon jól edzettünk végre a teljes csapattal egész héten. Úgy éreztem, mindenki tudja a dolgát, és érti, mi a feladata. Ehhez képest ezen a mérkőzésen ebből szinte semmit nem kaptam vissza. Nagyon fegyelmezetlenek voltunk a sánctaktikában, a védekezésben. Ha végre találkoztunk egy labdával, az elpattogott mindenhova. Nem volt meg a fejünkben a fókusz. Utoljára a kaposvári mérkőzés után voltam ilyen mérges, mint most.

Németh Szabolcs: – Folyamatosan azon dolgozunk a lányokkal, hogy egyre stabilabbak legyünk, és ha megbeszélünk egy taktikát, azt a pályára tudjuk vinni. Úgy gondolom, ma ezt az alapvető minimumot, a taktikát betartották, és ki tudták hozni a két csapat közti különbséget. Könnyedén, stressz nélkül játszottunk, szépen, nyugodtan röplabdáztunk, és egy lépéssel közelebb kerültünk céljaink elrése felé. 

A visszavágó december 16-án, csütörtökön lesz Nyíregyházán. A találkozó 18 órakor kezdődik a Contitnental Arénában. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.
Tesztmeccset nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda-csapata.
Peknyó László szerint rászolgáltak a győzelemre. Fotó: magánarchívum
Miskolci siker Debrecenben
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 2. forduló.
kézilabda
Kohlrusz vezérletével simán nyertek a piros-fehérek
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 2. forduló.