Ugrás a tartalomra

Elmarad a DVTK - Szigetszentmiklós mérkőzés

Létrehozva
A dvtk.eu közlése szerint "a DVTK-t érintő megbetegedések miatt elmarad az eredetileg vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő, DVTK - BKG-PRIMA Szigetszentmiklós kosárlabda bajnoki mérkőzés. Az NB I. A-csoport 18. fordulójában rendezett találkozó új kezdési időpontjáról később születik döntés.".

Ahogy azt már a mérkőzés beharangozójában Völgyi Péter vezetőedző is taglalta, nehéz napokon van túl az DVTK kosárlabda együttese, hiszen több hiányzója is akadt a heti munka során a csapatnak. A DVTK fiataljai diákolimpián vesznek részt, vannak kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó játékosok, illetve betegek is a keretben. Ráadásul szombat estére még több játékos megbetegedett, amelynek következtében a DVTK halasztási kérelemmel fordult a vendégcsapat, valamint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége felé, amelynek a felek helyt adtak, így az eredetileg vasárnap este 17 óra 30 perckor kezdődő találkozót későbbi időpontban játszák le a csapatok a DVTK Arénában.

(Borítókép: Illusztráció; MiNap-arhív; Fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Peknyó László szerint rászolgáltak a győzelemre. Fotó: magánarchívum
Miskolci siker Debrecenben
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 2. forduló.
kézilabda
Kohlrusz vezérletével simán nyertek a piros-fehérek
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 2. forduló.
A boldog diósgyőri lányok az eperjesi torna után. Fotó: DVTK
Másodikok lettek Szlovákiában
SportMiskolc
Eperjesen szerepelt a hétvégén a DVTK Ongropack NB I-es női csapata.
Feczkó Tamás annak örült, hogy játékosaik átérezték a mérkőzés súlyát. (Képünk korábban készült.) Fotó: magánarchívum
Mindenki mindent megtett
SportMiskolc
Tíz hónap kihagyás után nyert hazai bajnoki mérkőzést a diósgyőriek focicsapata.