Ugrás a tartalomra

A vendégek örülhettek

Létrehozva
A Női Röplabda Extraliga alapszakaszának 13. fordulójában a DVTK csapata az MTK Budapest ellen lépett pályára. A diósgyőriek jól kezdték a találkozót, és magabiztos játékkal megnyerték az első szettet. A folytatásban azonban kissé érthetetlenül görcsössé vált Kiss Emeséék játéka, és a fővárosi együttes 3:1-re győzni tudott az alsóházi rangadón.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Női Röplabda Extraliga, 13. forduló

DVTK - MTK Budapest 1:3 (16, -19, -18, -21)

Miskolc, Generali Aréna, 100 néző. Játékvezető: Sík Barbara, Halász Enikő Erika.
DVTK: Sylejmani, Godó, Kiss E., Kalmár, Baidiuk, Kuzelová. Csere: Balogh, Kundrák (liberók), Sitku, Goncalves. Vezetőedző: Dr. Szabó Éva.
MTK: Giommarini, Kilyénfalvi, Petri, Tatár, Tettamanti, Bosko. Csere: Szalai, Weidemann (liberó). Vezetőedző: Leiszt Máté.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Edzői értékelés

Dr. Szabó Éva: Az első szettben dicséret illeti a lányokat, azt játszották amit tudnak. Ebből adódóan megjött a sikerélmény. A második szettben valami elromlott, az ellenfélnek ekkor feljavult a nyitása és a nyitásfogadása is. Ettől elbizonytalanodtak a lányok és ezt a mentális előnyt az ellenfelünk továbbvitte a következő két játékrészbe is. A jövőben ezen kell dolgozni, hogy ezeket a szituációkat mi uraljuk és mi jöjjünk ki győztesen egy ilyen kiegyensúlyozott, ki-ki mérkőzésből.

Leiszt Máté: Gratulálok a lányoknak, ugyanis minden nehézségünk ellenére is nagyszerű játékot mutattak a pályán. Az első szett után változtattunk picit a taktikán, ami bejött és meghozta eredményét, és a továbbiakban azt az arcunkat mutattuk, ami kellett a mai győzelemhez.

Ez is érdekelhet

Premier League - Kerkez Milost jelölték az Év fiatal játékosa díjra
SportVilág
Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) Kerkez Milost is jelölte az Év fiatal játékosa díjra.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: a régi-új sportigazgató után régi-új vezetőedző érkezik
SportMiskolc
Egy jól ismert név szerepel a labdarúgócsapat vezetőedzői posztján.
Óriási időt futott a DVTK kiváló atlétája
SportMiskolc
Tóth Anna közel volt a vb-szinthez 100 méteres gátfutásban.
Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.