Ugrás a tartalomra

Úszással hívják fel a figyelmet a víz fontosságára 

Létrehozva
Idén is a Kemény Dénes Városi Sportuszoda ad otthont a víz világnapja alkalmából rendezett úszóversenyeknek. A jubileumi tornát március 11-én (péntek) és 12-én (szombat) tartják. 
Kép
„Vízben a környezetért” | Fotók: Parai Roland

A rendezvényt elindító, évtizedek óta személyesen szervező Fázold Ádám, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja a beharangozó sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt negyedszázadban a környezeti ártalmakat és szennyeződéseket okozó tevékenységek jelentősen megnövekedtek, így ma már nem csupán a víz szerepének a tudatosításával kell foglalkoznunk, hanem annak minden területre kiterjedő, tudományos szintű gazdálkodásával is.

A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete 1997-ben úgy döntött, hogy úszóversennyel kívánja felhívni a figyelmet a víz megóvásának jelentőségére a víz világnapja alkalmából.

– A verseny kettős célt szolgál: a felkészülés során az edzők és a szakvezetők a víz mindennapi szerepének a fontosságán túl felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére is – húzta alá Deák Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője. 

Kép
Szokás szerint a legkisebbektől a felnőttekig mindenkit várnak.

– Az időpont nagyon jól lett kiválasztva. Az itt elért eredmények alkalmasak lehetnek arra, hogy a későbbi országos korosztályos és felnőtt bajnokságokon nevezési időként is szolgáljanak – vélekedett Hölcz Péter, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója, egyben a Magyar Úszó Szövetség régióvezetője, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség főtitkára, aki továbbá elmondta: a két napon összesen háromszázhuszonegy versenyző áll majd föl a rajtkőre. A szombati III. Szelektív Kupával együtt pedig egy komplett olimpiai programot vonultatnak fel: mintegy harminc versenyszámban tizenhét klub vesz majd részt, melyek közül három (a kassai, a nagybányai és a kolozsvári) határon túlról érkezik Miskolcra. 

Kép
Pénteken tizennégy órakor kezdődik a Víz Világnapja Úszóverseny, szombaton fél tíztől pedig a III. Szelektív Kupa.

– Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a verseny kezdeteitől fogva részese lehetek a szervezésnek és a megannyi maradandó miskolci eredménynek – várokozással tekint Szabó László is a mostani vetélkedés elé. A Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a technikai előkészületek miatt az uszoda péntek tizenegy órától egészen a program szombat délutáni végeztéig a lakosság számára zárva tart. Ugyanakkor a közelmúltbeli járványügyi könnyítéseknek köszönhetően ismét látogathatják a lelátókat a szülők – akárcsak 2020 előtt: a szervezők korlátozott számban ugyan, de beengedik a sportolók hozzátartozóit.

Ez is érdekelhet

Érmekkel tért haza Kiskunhalasról Ferenci Gábor
SportMiskolcBelföld
Arany- és bronzéremmel zárta a birkózó magyar bajnokságot a miskolci versenyző.
Balázs Bálint Kristóf kitett magáért
SportMiskolcVilág
Nagyszerű szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.
Lalik Petra a mieink legjobbja
SportMiskolcVilág
Ezüstérmet szerzett 400 méter gáton.
Enyedi Lili a kétszázat is megnyerte
SportMiskolcBelföld
Győrött rendezték meg az U18-as magyar bajnokságot.