Ugrás a tartalomra

Újra karate bajnokságnak adott otthont Miskolc

Létrehozva
Az Adamantin kupán több mint kétszáz diák versenyzett szombaton.
Preview Image
Adamantin kupa karate bajnokság a rendészeti szakgimnáziumban - Horváth Csongor képgalériája

Nyolcadik alkalommal rendezte meg az ADAMANTIN KUPA - Nyílt Karate Bajnokságot a Szkítia Harcművészeti Egyesület szombaton a Rendvédelmi Technikumban. A sportrendezvényen több tucat csapat versenyzői nyolc versenyszámban és több, mint harminc kategóriában mérték össze tudásukat.

Az eseményen a Magyar Karate Szakszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség Elnöke mondott beszédet. Mészáros János a Miskolc Televíziónak elmondta, a megmérettetésre összesen kétszáztíz diák regisztrált korábban.
 
- Számomra mindig nagyon fontos, hogyha Miskolcon vagy Miskolc környékén van verseny, hiszen ez az én háttérbázisom is. Magát az Adamantin kupát is innen Miskolc mellől, Szirmabesenyőről indítottuk el nyolc évvel ezelőtt. A verseny már a kezdetekkor is népszerű volt, amit bizonyított az is, hogy a szirmabesenyői iskola tornatermét rövid idő alatt kinőttük és látható, hogy idén itt a Rendvédelmi Technikum sportcsarnokában is szép számmal jelentek meg a fiatalok – mondta.

Mészáros János elmondta az is, bár Miskolc környéke mindig erős bázisa volt a karate számára, az utóbbi években megnőtt a sportágat választó fiatalok száma, ami egyenes hatása annak, hogy a küzdősportok a testnevelés oktatás alappillérei közé kerültek. 

- Ha egy diák a testnevelés óra keretei között kedvet kap a karatéhoz, előbb-utóbb a sportot egyesületi formában kell folytatnia. Ennek köszönhető az az örvendetes tény is, hogy rendkívül megnőtt a fiatalok száma az egyesületekben, ma már hetven-nyolcvan százalékban gyerekek és fiatalok űzik ezt a sportot – tette hozzá. 

Az Adamantin kupáról és a sportág aktualitásairól részleteket a Miskolc Televízió sportműsorában, a Sportpercekben láthatnak. 

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.