Ugrás a tartalomra

Nemzetközi torna Szaniszló Sándor emlékére

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség szeptember 2-3-án már ötödik alkalommal szervez tornát Szaniszló Sándornak, a magyar kosárlabda sport, a miskolci és a miskolci egyetemi sportélet egykori meghatározó alakjának az emlékére.

Az idei Szaniszló Sándor Emléktornán két női – Piešťanské Čajky (szlovák), HUN-Therm DVTK –, illetve négy férfi – BKM Lučenec (szlovák), Jászberényi KSE, DEAC U23, MEAFC-Miskolc – csapat vesz részt.

Kép
A képek a tavalyi Szaniszló-emléktornán készültek

A pénteki nyitónapon valamennyi résztvevő az Egyetemi Körcsarnokban méri össze tudását. A 18:45-kor kezdődő nyitóünnepség részeként megkoszorúzzák a példaértékű életutat maga mögött hagyó Szaniszló Sándor 2018-ban felavatott emléktábláját. Ezen az eseményen adják át a szövetség által idén alapított, „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kosárlabdázásért”-díjakat is.

A szombati folytatásban a két női csapat a DVTK Arénában mérkőzik meg egymással, míg a férfiak a MEAFC-Miskolc otthonában döntik el a végső helyezések sorsát. 

A program:

Szeptember 2., péntek:

15:00: Jászberényi KSE - DEAC U23 /férfi/

17:00: MEAFC-Miskolc - BKM Lučenec /férfi/

18:45: Megnyitó ünnepség

19:00: HUN-Therm DVTK - Piešťanské Čajky /női/

Szeptember 3., szombat:

15:00: Piešťanské Čajky - HUN-Therm DVTK /DVTK Aréna/

15:00: férfi 3. helyért /Egyetemi Körcsarnok/

17:00: férfi döntő /Egyetemi Körcsarnok/

Ez is érdekelhet

Hornyik Mira és Jászka Krisztián. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti és Hornyik Mira is utazik a világbajnokságra
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban rendezik a műfaj felnőtt világbajnokságát.
Szinay Szabolcs (felül) az U20-as birkózó világbajnokságon áll rajthoz. Fotó: magánarchívum
Szinay Szabolcs világbajnoki induló
SportMiskolc
Birkózás: a diósgyőriek kiválósága is szőnyegre lép Szlovákia fővárosában.
Az Erste liga pontvadászata szeptember 18-án kezdődik, de a Macik csak október 4-én vívják első hazai összecsapásukat. Fotó: magánarchívum
A Macik itthon októberben mutatkoznak be
SportMiskolc
Jégkorong: napvilágot látott az Erste liga 2026/2027-es programja.
Az alsószuhai edzőtábor népes csapata. Fotó: magánarchívum
Ötvennégy gyerek három szőnyegen dolgozik
SportMiskolc
Birkózás: a DVTK szakosztálya ismét Alsószuhán rendezi hagyományos nyári edzőtáborát.