Ugrás a tartalomra

Komoly csaták a testvérvárosok ellen 

Létrehozva
Megannyi ifjú tehetség küzdhetett pénteken és szombaton az év végéig biztosan nyitva maradó Kemény Dénes Városi Sportuszoda medencéjében. A II. MiReHu KUPA Testvérvárosok Nemzetközi Úszóverseny egyben a XXXV. Bitskey Zoltán Emlékverseny is volt. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A MiReHu Nonprofit Kft. megbízásából a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség által rendezett tornát – mint azt a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők hangsúlyozták – a COVID-járvány óta először tudták megtartani. Deák-Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője akkor arra hegyezte ki beszédét, hogy ezeken a napokon Miskolc testvérvárosainak meghívott csapataival, továbbá számos magyar egyesülettel csaphatnak össze a helyi sportolók.

Kép

- A mi sportiskolásainknak mindig sokat jelent egy hazai rendezésű verseny, mert nem kerül sokba a részvétel, nem kell szállást és utazást fizetni, és a versenyek előtt a saját ágyukban alhatnak, pihentebben vesznek részt a megmérettetésen. Így vélhetően meg tudják úszni a legjobb idejüket, amit el is várunk tőlük – ezt már Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Észak-magyarországi régióvezetője, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója mondta.

Kép

A versenyprogram pénteken a százas számokkal indult, majd a négyszáz gyorssal és négyszáz vegyessel folytatódott. Szombaton délelőtt jöttek a kettőszáz méterek, mind a négy úszásnemben. Aztán az ötven, majd a nyolcszáz méterrel zárták a programot. A két nap alatt harminc versenyszám. Szokás szerint a legkisebbektől a felnőttekig díjazták a nyerteseket.

Ez is érdekelhet

Döntős a 4x100-as női váltó
SportMiskolcVilág
Atlétika: hajrájához érkezett az angliai Birmingham városában zajló Európa-bajnokság.
A szomszédból hoztak edzőt
SportMiskolc
Jégkorong: szlovák tréner kapta meg a Macik U20-as együttesének kispadját.
Szuhai Péter (képünk egy korábbi versenyén készült). Fotó: magánarchívum
Németországban ugratnak a DVTK sportolói
SportMiskolc
A napokban Európa-szerte versenyeznek a DVTK sportolói.
Hornyik Mira és Jászka Krisztián. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti és Hornyik Mira is utazik a világbajnokságra
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban rendezik a műfaj felnőtt világbajnokságát.