Ugrás a tartalomra

Utcát neveztek el a DVTK első elnökéről Miskolcon

Létrehozva
A piros-fehér klub 150 éve született első elnökének, Vanger Vilmos nevét viseli mostantól - a DVTK kezdeményezésére - az edzőközpont körül és az aréna előtt végig futó, korábbi Sportliget és Vendég utca.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A vasárnapi, évzáró mérkőzés előtt avatták fel a DVTK Aréna falán található egyik utcanévtáblát. Az ünnepségre - a klub története előtti tiszteletadás jeleként - a diósgyőri szurkolók egy csoportja is eljött, de jelen volt a helyi labdarúgás két ikonikus alakja, Veréb György és Salamon József is.

Az utca átnevezéséről szóló előterjesztést egyöntetűen szavazta meg a város közgyűlése még szeptemberben. Az indoklásban egyebek mellett az áll, hogy az 1872-ben született Vanger Vilmos "igazi pedagógus volt, aki nemcsak szakmájának, hanem hivatásának tekintette a nevelést, amely nem ért véget a kicsengetéssel". Elemi iskolai órái mellett tanított természettant, vegytant, és mennyiségtant, az utókor számára neve mégis a sporttal forrt egybe.

Diósgyőr-vasgyárban - a miskolci példát követve - 1908-ban alapítottak először csapatot a fiatalok, ám a továbblépéshez egy miniszterileg jóváhagyott, alapszabályok szerint működő egyesületre volt szükség. Ekkor kérték fel a fiatalok a köztiszteletben álló Vanger Vilmost, hogy egyesületi elnökként legyen segítségükre. A tanító elvállalta a feladatot, amit 1912-ben adott át utódjának, Oka Simon mérnöknek. Még ebben az évben felvette a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ) tagjai közé a DVTK-t, és 1912. szeptember 15-én már hivatalos tétmérkőzést játszott a DVTK a Losonci AC ellen.

Kép

"Egy róla elnevezett utcával méltó emléket tudnánk állítani egy kiváló embernek, aki évtizedekig oszlopa volt Diósgyőr, majd Miskolc közösségének" - olvasható a méltatásban.

Világi Péter, a klub kommunikációs és marketing igazgatója az infrastrukturális fejlesztéseket emelte ki beszédében.

- Mára nagyon megváltozott a diósgyőri sportliget. Szeretném hinni, hogy a DVTK első elnöke büszke arra, amit az utódok itt létrehoztak - hangsúlyozta, Vanger Vilmost idézve hozzátéve: "szeretném hinni, hogy egyszer mi leszünk a legnagyobbak".

Kiss János, a térség országgyűlési képviselője a sport értékeiről, a közös örömszerzésről szólt. Azt mondta, Vanger Vilmos "ma bizonyára büszke lenne", ha végigtekintene a  sportligeten.

- Az út, amelyen a DVTK első elnöke elindította a klubot, soha nem ér véget reményeink szerint, azon mindig csak előre megyünk - fogalmazott a politikus, hozzátéve: további fejlesztéseken dolgoznak.

Kép

Veres Pál polgármester azt hangsúlyozta, hogy egy város ereje a közösségeinek erejében rejlik, a DVTK pedig képes arra, hogy összefogja Miskolcot.

- A Diósgyőr nem csak egy sportegyesület, hanem több mint egy csapat, ami a város életében meghatározó tényező - hangoztatta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ezt "őrizni és fejleszteni kell".

Martini Emil, a szurkolói koordinációs iroda vezetője arról beszélt, hogy az utca elnevezése csak az első, de nagyon fontos lépés abban, hogy a klub hagyományait, múltját, történelmét, eredményeit méltó módon bemutassák az utókor, a fiatalok számára. A jövőben szoborparkot, hírességek falát és múzeumot is szeretnének létrehozni a sportligetben.

- Fontos a mai alkalom abból a szempontból is, hogy a Diósgyőrért szorító miskolciak, Borsod megyeiek tudják és átérezzék azt, hogy mi a történelmünk; még jobban kötődjenek a klubhoz és még inkább büszkébbek legyenek a címerre - húzta alá, majd egy, a klub alapítóit ábrázoló képet adott át a DVTK képviselőjének, amit szurkolói felajánlásokból készítettek el.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.