Ugrás a tartalomra

Chema Rodríguez: nehéz lesz elérni a célunkat

Létrehozva
José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatottnak nehéz lesz elérnie a célját, a legjobb hét közé kerülést a szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Kép
José María Rodríguez Vaquero, a magyar válogatott spanyol szövetségi kapitánya. | Fotó: MTI/Máthé Zoltán

"Nagyon várjuk a világbajnokságot, tudjuk, hogy fontos, de azt is, hogy nehéz lesz. A csapat motivált, nagyon jól dolgoztak eddig a fiúk. Mindenki szurkoljon, hajrá magyarok!" - mondta magyarul a spanyol edző a Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A magyarok csütörtökön 18 órától a Koreai Köztársaság csapata ellen kezdik meg szereplésüket Kristianstadban, majd szombaton 20.30-tól Izlanddal, jövő hétfőn 20.30-tól pedig Portugáliával találkoznak. A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A magyar együttes a göteborgi középdöntőben a Svédország, Brazília, Uruguay, Zöld-foki Köztársaság négyes első három helyezettjével játszhat. A középdöntő-csoportok első és második helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.

A magyar szövetség elvárása azért a legjobb hét közé kerülés a válogatottal szemben, mert az garantálná a részvételt a jövő évi párizsi olimpia egyik selejtezőtornáján. Erre minden bizonnyal a nyolcadik helyezettnek is lehetősége lesz, ha az olimpiai címvédő, jövőre pedig házigazda franciák a hét közé jutnak.

Chema Rodríguez - immár angolul - hozzátette, nagyon jó felkészülés áll a csapat mögött, a koronavírus-járvány miatti rendkívül nehéz időszak után újra normális körülmények között dolgozhattak. Mint mondta, két szoros edzőmeccset játszottak Szlovéniával, a célnak megfelelt mindkettő, mert jól tudtak gyakorolni.

A válogatott múlt csütörtökön 28-27-re nyert Ljutomerben, majd szombaton 32-29-re kikapott a szlovénoktól Nagykanizsán.

A szövetségi kapitány úgy fogalmazott, fizikálisan jó állapotban vannak a játékosok, jól összpontosítottak a munkára és készen állnak a tornára.

Kép
Sipos Adrián (b) és Lékai Máté a január 11-én kezdődő, svéd-lengyel rendezésű olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón Telkiben

Meglátása szerint rendkívül szoros és nehéz lesz a csoportjuk, mert Portugália és Izland a legtöbbet fejlődő csapatok között van az elmúlt éveket tekintve, olyannyira, hogy az északi szigetország együttese éremesélyes lehet a vb-n.

Rodríguez úgy véli, a Koreai Köztársaság ellen nagyon nehéz felkészülni, hiszen a magyar válogatott legutóbb több mint tíz éve játszott az ázsiai csapattal, ráadásul az első meccs minden tornán nagyon nehéz, de "készen állunk, hogy megküzdjünk velük".

"Nagyon nehéz lesz elérni a célunkat, ezzel tisztában vagyunk, de minél több pontot tudunk magunkkal vinni, annál több lehetőségünk lesz a jó helyezés elérésére a középdöntőben. Az első célunk azonban a csoportkörből való továbbjutás" - nyilatkozta a kapitány.

A 19 fős játékoskeretből Palasics Kristóf, a NEKA kapusa maradt ki, ő nem utazik Svédországba.

Nagy László, a magyar szövetség alelnöke elmondta, jól sikerült a december 27-én kezdődött edzőtábor, és a két edzőmeccs. Hozzátette, néhány játékelemet tudatosan nem mutattak meg a szlovénok ellen.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Juhász Ádám továbbra is kórházban van, a szemsérülése lassan javul, és további beavatkozások szükségesek a gyógyulásához. A Benfica irányítója a válogatott múlt keddi edzésen, a bemelegítés során sérült meg.

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.