Ugrás a tartalomra

Kilenc évvel ezelőtt hunyt el Rakaczki Bence, a DVTK kapusa

Létrehozva
Emlékét ma már a Rakaczki Bence Alapítvány őrzi és ápolja. A DVTK Labdarúgó Sportakadémia a tiszteletére minden évben nemzetközi utánpótlástornát rendez.

"Vannak, akiket sosem felejtünk el. Bence minden nap velünk van és emléke örökké élni fog!" - méltatja tragikusan fiatalon elhunyt kapusát hivatalos honlapján a diósgyőri piros-fehér klub.

Mint írják, "döbbenetesen korán, mindössze húszévesen távozott közülünk Rakaczki Bence, aki másfél évvel korábban debütált az élvonalban. A DVTK saját nevelésű játékosa 18 és fél évesen állt be először a DVTK első csapatának kapujába a Ligakupában, majd a csapat utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a Diósgyőr kapuját. A tehetséges kapus a 2012/2013-as bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig szomorú eredményt hozott: Bence leukémiában szenved. Csak annyit kért a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan tették, amikor pályára lépett a meccseken. Hosszú küzdelem után hunyt el 2014. január 16-án."

Ez is érdekelhet

Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.
Jól szerepeltek a miskolci sakkozók
SportMiskolc
10 város a magyar sakkozásért, rapid torna, 4. fordujó, Tiszaújváros, Sportközpont, 4 csoport, 66 induló.
Szinay Szabolcs ötödik lett
SportMiskolc
A szerbiai Nagybecskereki adott otthont az U23-as birkózó Európa-bajnokságnak.
A hosszabbításban dőlt el
SportVilág
Törökországban zajlik a női kosárlabda világbajnoki selejtezőtorna, amelyen a magyar válogatott is szerepel.