Ugrás a tartalomra

Diósgyőri párbajtőr siker a Magyar Bajnokságon

Létrehozva
Befejeződött a Magyar Vívó Szövetség által szervezett Kadet Férfi - Női Párbajtőr Egyéni és Csapat Magyar Bajnokság Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

A 2007-es születésű hölgyek versenyében a DSI Debrecen sportolói szoros, 45:43 arányban győzték le a döntőben a miskolci Diósgyőri Vívó Egyesület csapatát. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy az országos csapatbajnokság döntőjét a Diósgyőr és a DSI Debrecen vívta, hisz mindkét csapat lányai a kadet ranglista Európa-bajnokság élmezőnyéhez tartoznak.

Diósgyőri Vívó Egyesület

A sportsikert elért miskolci lányok: Bogdán Orsolya; Kozma Laura Éva; Takács-Borkuti Nóra és Terhes Hanna. A csapat edzője: Kosztopulosz Beatrix. A bajnokságra 19 csapat nevezett, így a miskolci siker jelentős.

Kép

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.