Az olimpiai kvalifikációs viadalon a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a DVTK dzsúdósa - aki tavaly második lett ugyanott - lengyel és hazai ellenfelet vert meg az előcsatározások során, majd a negyeddöntőben megállította őt az ausztrál Aoife Coughlan. A vigaszágon aztán a 26 éves magyar ifjúsági olimpiai bajnok előbb a holland Margit De Voogtnál, a bronzmérkőzésen pedig a dél-koreai Han Hi Dzsunál bizonyult jobbnak.
A 100 ezer euró (41 millió forint) összdíjazású évnyitó World Tour-viadalon 81 ország 555 versenyzője indul.
Gercsák Szabina bronzérmet nyert a cselgáncs Grand Prix-n
Létrehozva
A 70 kilogrammos Gercsák Szabina bronzérmet nyert a portugáliai Almadában zajló cselgáncs Grand Prix-n.
Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.

Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.

Érem a küzdősport világbajnokságról
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.